A lebegő magyar falu

admin
317
találat

A képek láttán nem is gondolnánk, hogy e csodálatos látvány Magyarországon bújik meg. A házak messziről úgy tűnnek, mintha lebegnének a vízen.

Csak közelebbről látszik igazán, hogy cölöpök sokaságára épültek, és hosszan benyúlnak a vízen. Magyarország egyetlen lebegő faluja Komárom-Esztergom megyében lelhető fel.

Bokod, 2200 fős kicsiny település. Mégis az utóbbi időkben egyre nagyobb figyelem övezi. Ne is csodálkozzunk ezen, hiszen a falu határában fekvő tó gyönyörű látványt nyújt a rajta úszó épületek, vidéki kis lakok sokaságával.
Magát a tavat az Oroszlányi Hőerőmű Vállalat mesterséges hűtőtavaként létesítették az 1960-as évek elején. A tavat az Által-ér táplálja. Pontosabban az Által-ér felduzzasztásával keletkezett. Az ér eredeti medre valahol a tó közepén húzódott, ott, ahol a jelenlegi gát található. A gát feladata a hűtőtó természetes keringtetésének fenntartása, ugyanis az erőműből távozó gőz felmelegíti a tó vízét, amely a „hideg ágba” kerülve visszahűl. Az erőmű által termelt hulladékhőnek köszönhetően a tó vize télen sem fagy be. Emiatt kedvelt kirándulóhely, és az elmúlt évtizedekben jelentős horgászparadicsom bontakozott ki a tó körül.

A 160 hektáros terület madártani szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír, ugyanis a fekvése egybeesik a Bársonyosi-dombság és a Vértes nagykiterjedésű erdei között húzódó madárvonulási útvonalnak.

Aki erre téved készüljön fel a szúnyogok jelenlétére is!

És ha már elmerészkedett idáig érdemes felkeresnie a csaknem 8 km-re található, az erdőben megbúvó régi bencés apátság, a vértesszentkereszeti kolostor és templom romjait is. Vagy szintén a környéken fellelhető Nagy Lajos király kedvelt vadászkastélyát, a Gerencsér várat.

Kérjük, ossza meg máshol is!