A festői szépségű Nőtincs

admin
44
találat

Ezer fős kis község Nógrád megye délnyugati részén a Naszály-hegy lábánál. Gazdag történelmi és természeti értékekkel bíró, ezer éves múltra visszatekintő település. Nevének eredetét a szláv Netyko,

netecs szóból származtatják, melynek jelentése: nem folyó víz. Ez utalhat a területen lévő lecsapolt, mocsaras Lókos-patakra is. A szájhagyomány szerint a falu nevének eredete a török hódoltság idejéhez köthető. Ugyanis a közeli dombon állt az itt állomásozó basa háreme. Az ott fogva tartott magyar lányok hajfonataikból készítettek köteleket, melynek segítségével ereszkedtek le a kastély ablakából. A menekülés során szétszórták hajfonataikat, innen nevezték el a török a falut Nőtincsnek.

Nagy jelentőségű történelmi emlékek találhatóak a településen és környékén. Régészek által talált őskori leletek szerint a település már az őskorban lakott volt. 7. századra utaló avar kori temetőt is feltártak. A honfoglalás idején királyi birtok volt, később pedig a nemesség birtokolta a területet. A történelem során számos alkalommal hatalmi harcok választóvonala, ami nem kedvezett a terület fejlődésének. Török háborúk idején állandó portyázás színhelye volt. Az idők folyamán pusztította földrengés, tűzvész, kolerajárvány e területet. Az I. és II. világháború alatt a falu területe szintén frontvonal helyszíne volt.

Aki Nőtincset és környékét felkeresi, azt biztos, hogy rengeteg élmény éri a kirándulások során. Érdemes többnapos túrára készülnie. A falu környékén több műemlék, a Nógrádi vár, a Naszály hegyhez vezető közkedvelt turista utak találhatóak. Az évszázadok során ért pusztulás ellenére számos történelmi, természeti értékkel gazdagodott a község. Ilyen az 1415-ben épült gótikus stílusú római katolikus templom. Az évek során barokk, rokokó és népi építészeti stílusjegyekkel gazdagodott. A klasszicista nemesi Gyurcsányi-Scitovszky kúria. Kicsiny angolparkkal körbevett, hagyományos stílusban épült nemesi kúria. Mára a megmaradt idős fákat természetvédelem alá vették, jelenleg felújítás alatt áll az épület.
A 18. századi Szent Flórián szobor, amely mostanra kissé megkopott. A szobrot az árvizek és tűzvészek védőszentjének, Szent Flóriánnak tiszteletére állították, hiszen falu történelme során többszöri alkalommal élt meg tűzvészt. Ajánlatos felkutatnia még az 1892-ben épült Nepomuki Szent János kápolnát, a Lókos-pataki tározót, amely mesterségesen kialakított kiváló horgászati, pihenési lehetőségekkel bír.

Aki pedig a hétköznapi feszültséget felszabadult játékba fojtaná, annak érdemes felkeresnie a községben található Seholsziget Élményparkot. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kikapcsolódási élmény. A lovaglás, az íjászat vagy a kézműves fortélyok megismerése mellett parki séták, kemencés finomságok, kisállat-simogatás, táborok várják a látogatókat.

{gallery}tajerinto/notincs{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!