A Mámai rom

admin
644
találat
Mámai templom

Balatonfűzfő hallatán legtöbbünknek a szórakozás, kikapcsolódás, strandolás jut az eszünkbe, s természetesen a Balatoni Bob, amely az egyik legjobb családi kikapcsolódási lehetőség.

Ettől a bobpályától mintegy 3 km-re egy csendes, nyugodt helyet találhatunk; a Mámai templomromot. A rom a balatonfűzfői plébániatemplom mögött helyezkedik el. A hely a balatoni kulturális élet egyik helyszíne, kiválóan alkalmas nyári hangversenyek, koncertek, előadások megtartására az akusztikája végett. Jeles hegedű-, zongora-, orgonaművészek, opera előadók lépnek fel itt. 

Érdekes nevet visel ez a templomrom, a Mámai rom. Mitől Mámai?

Egykoron az itteni települést nevezték így. Máma faluja már a bronzkorban és a római korban is lakott volt. Sok évszázadon át a veszprémvölgyi apácamonostor birtokába tartozott. A falut említő írásos feljegyzések szerint a török hódoltság idején elnéptelenedett, majd a Rákóczi-szabadságharc idején elpusztult. A falunak volt egy kis, középkori jegyeket magánviselő temploma. Írásos emlékek a templom megépülését a 13. századra teszik, s védőszentje Szent László volt. A négyzetalapú építmény kelet-nyugati irányban épült. Déli oldalán volt a kapu, melynek ma már csak a küszöbe látszik. Falai átlagosan 80cm vastagok voltak, építőanyaga a környékbeli mészkőbányákból került ki, melyet jó erős meszes habarccsal rögzítettek egymáshoz. Padlóját sárból tapasztották, külső falát fehérre festették. Diadalíve alatt vörössel festett geometrikus formák láthatók. Egyéb díszes elemei nem nagyon voltak, ahogy az egy Árpád-kori templomot jellemzett. A török elvonulása után a győri jezsuiták birtokába került a templom, amelyet a rend tagjai igyekeztek rendbe hozni. Feljegyzések szerint 1702-ben kijavították, sekrestyét építettek hozzá, belülről kivakolták. Ennek nyomai helyenként ma is láthatóak. 

Az időben előre haladva a templom következő említése 1761-re datálódik, amikor is említik, hogy a pusztán áll egy remeteség. 1928-29-ben készült fényképek arról tanúskodnak, hogy már csak egy rom, amelynek akkor még nyugati oromfala állt. Sajnos az új templom építésekor lebontották. A rom feltárása és helyreállítása 1963-64-ben történt meg. 

Történelmi forrása: https://balatoniromok.blogspot.com/2010/11/mamai-templomrom-tortenete-balatonfuzfo.html

Képek forrása: https://balatoniromok.blogspot.com/2010/11/mamai-templomrom-tortenete-balatonfuzfo.html 

Írta: Szekeres Marietta

Kérjük, ossza meg máshol is!