Nincs Szatmárnémeti tűzoltótorony nélkül

admin
120
találat
Szatmárnémeti tűzoltótorony

Szatmárnémeti egyik jellegzetes épülete a központban megtekinthető tűzoltótorony, mely a 21. században már funkcióját vesztette de az egyik leggyakrabban megtekintett látványosság.

A 45 méter magas torony már nem a tűzesetek figyelmére szolgál, és a látogatók megmászhatják mind a 175 lépcsőfokot, ahonnan átlátható a város, sőt, tiszta időben még a máramarosi hegyek is. 

A torony a régi Pannónia szálló mögötti téren található, ahol korábban a városháza állt, és az akkori torony hasonló célokat szolgált. A város mai szimbólumának építése 1904-ben fejeződött be és a 19. században nagyrészt fából kiépített város lakói számára nagy szükség volt rá, ugyanis a zsindely-és szalmatetővel rendelkező házak, valamint faépületek tűzvédelmi szempontból veszélyt jelenthettek. A városháza lebontása után az akkori püspök a püspökség megalapításának centernáriuma alkalmából megépíttette a tornyot Dittler Ferenc tervei alapján. A városháza lebontása és a torony megépülése közötti időszakban a megfigyelések a székesegyház tornyából történtek. A kommunizmus alatt a belügyminisztérium vette át a használatát, viszont a forradalom után üresen maradt és 2017-ig a Szatmári Megyei Múzeum üzemeltette. 2017 után átvette a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ és tartja nyitva a látogatók előtt, ennek köszönhetően a torony lábánál elterülő Fátyol Rudolf parkot gyakran töltik meg kulturális eseményekkel. A nyitást megelőző felújítás során megőrizték a második világháborús lövések nyomait.

A torony alsó negyede, mely 10 méter magas négyszögletes talapzatot biztosít a toronynak téglából készült és párkánysorral díszített. A toronyrész kerek, és a tető alatti szintet 33,7 méter magasságban öntöttvas korláttal védett erkély fut körbe, melyet csigalépcsőn át lehet megközelíteni. A falak vastagsága minegy 80 centiméter, viszont az erkély alatt már csupán 45, és azt követően a kupoláig 30 centiméter. A kupola rézzel borított, csúcsán pedig a korábbi városháza tornyának gombja látható, melyen a város címere látható. A körerkély tégláiban még felfedezhető a leszerelt tűzoltók belekarcolt neve és leszerelési éve, viszont ezeket olykor nehéz megkülönböztetni az útókor általi karcolásoktól, többségük az évszámoknak köszönhetően azonosítható.  

Fotó: http://www.satu-mare.ro/pagina/obiective-turistice?id_limba=3 

https://www.gazetanord-vest.ro/2015/05/turnul-pompierilor-redeschis-pentru-vizitatori/ 

Balog Zsolt Photographer, https://frissujsag.ro/uj-kozossegi-teret-alakitottak-ki-szatmarnemetiben 

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!