Találkozás a székelyudvarhelyi Jézus szíve kápolnával. (Székelyudvarhely, Hargita megye, Erdély)

admin
254
találat
Jézus Szíve templom

A Jézus szíve kápolna, másnéven a Szentszív-kápolna Székelyudvarhely egyik legnagyobb kincse és büszkesége. A város déli bejáratánál,

a Köszörűkő végződésében és a gyógyító források közelében húzódik meg a védőfallal körülvett kis imaház, amely a 13. században épülhetett. Ezzel a keletkezéssel elnyeri Székelyudvarhely legrégebbi építészeti műemlékének címét és a város lakóinak mély tiszteletét, büszkeségét is egyben. Létezik azonban egy feltételezett 16. századi datálás is – erre azonban nem építészeti stílusa utal, csupán egy titokzatos nyom: egy az 1561-es, I. Ferdinánd magyar király által kibocsátott érme előkerülése a helyszínen. Az érdekes kis kápolna keletkezése tehát vitatott, valójában mindkét datálás mellett állnak biztos és ugyanakkor elbizonytalanító érvek. 

Titokzatossága nem merül ki keletkezésében – vessünk rá egy közelebbi pillantást. Ahogy megközelítjük a kápolnát először egy szabálytalan ovális kőfallal érintkezhet a kezünk, bátran kövessük végig kezünkkel a kőfal ívét, szívjuk magunkba annak történelmét, titkait, értékeit. A bőrünk alatt már érezhetjük a hely csendesen, magából a külvilág fele suttogó múltját és szellemét. A kőfalhoz belülről egy remetelak kapcsolódik. A déli oldalon egy háromszögben kicsúcsosodó kapu található, melynek tetején egy természetes képződmény szolgál keresztként. A kápolnát zsindelytető óvja kívülről, amely egy kis fa keresztben kicsúcsosodó oszlopban szűkül el. Belül gyönyörű kazettás mennyezet látványa várja a kíváncsiskodó látogatókat. A kápolna berendezésének egyik legértékesebb darabja egy barokk oltár, melynek középpontjában egy Jézust ábrázoló festmény áll. Ami még rejtett és feltárandó titka a kápolnának az az oltárapszisban megjelenő festmény, amely egy ismeretlen férfit ábrázol. Vajon ki lehet ő és hogyan került oda? 

Miért is hívják a kápolnát Jézus szíve kápolnának? A legenda szerint a tatárdúlás ideje alatt a környék népe a mai kápolnával egykor szemben fekvő Budvár várába, egy magas domb tetejére menekült a tatárok elől. Hősiesen védték magukat ezek a népek, azonban a tatárok körülvették a várat és az volt a tervük, hogy kiéheztetik a várvédőket. A tatár kán éppen azon a helyen vert sátrat, ahol ma a kápolna áll. Amikor a helybéliek ereje már fogytában volt egy híres íjász Jézust segítségül hívva kilőtte végzetes íját, amely éppen a kápolna helyén pöffeszkedő kán szívében állt meg. Amikor ezt a tatárok meglátták és szembesültek az itteni népek erejével, megijedtek és szétfutottak. Hálából erre a helyre kápolnát építettek és azt Jézus szíve kápolnának nevezték el.   

Képek és forrásaik:

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!