Kopácsi-rét – az európai Amazonas

admin
667
találat
A kopacsi rét

A Kárpát-medence déli részén, a Duna és a Dráva folyók összefolyásánál található Európa egyik legnagyobb érintetlen természeti rezervátuma, a Kopácsi-rét.

A mintegy 23 ezer hektáros árterületen számtalan rovar és növényfaj mellett 56 gerinces állat, 44 halfajta és 297 madárfaj él. A madarak közül 147 itt is fészkel, a többi pedig időszakonként jelenik meg a réten. A vidék az 1960-as évek végétől fokozottan védett, ettől kezdve a területén tilos minden gazdasági tevékenység. Ez a döntés akkoriban súlyosan érintette a kopácsi lakosságot, hiszen többségük a réti halászatból élt így bizonytalanná vált a megélhetésük. A tilalom szerencsére nem vonatkozott az idegenforgalomra, ezért aki tehette megpróbált afelé orientálódni. Részben ezért a rét az idők során közkedvelt kirándulóhellyé vált, napjainkban már szinte a világ minden tájáról érkeznek ide turisták, hogy megcsodálják az európai Amazonasként is emlegetett tájon fellelhető vadvilágot. A számos kijelölt turista útvonalat követve a látogatók maguk is bejárhatják a területet, de akik igazán mélyre szeretnének hatolni az érintetlen természetbe, azok csak szigorú előírások mellett, egy vezetett hajó vagy kenu túra keretein belül tehetik ezt meg. A parknak elmúlt években átlagosan évi 40 ezer látogatója volt, ez a szám pedig folyamatosan nő. Ehhez nagymértékben hozzájárul az is, hogy a rét vonzáskerületébe tartozó, de a már kevésbé védett bokrosháti erdőgazdaság is egyre nagyobb figyelmet fordít a turisztikai fejlesztésekre. Ezek közül a legmonumentálisabb az erdő szívében találhat tökösi vadászkastély közelmúlti felújítása volt. A Habsburg Frigyes főherceg által építtetett kúria hosszú éveken át üresen állt, néhány éve viszont visszanyerte eredeti pompáját és már turisztikai látogató- és rendezvényközpontként funkcionál, de széles gasztronómiai kínálatával is egyre vonzóbb a látogatók számára. Természetesen nem ez az egyetlen vendéglő a környéken, a Drávaszög ezen része ugyanis híres a házias ízeket kínáló éttermeiről, ezt jól tudják az idelátogató vendégek is, akik nem ritkán már csak azért is idelátogatnak, hogy természetes környezetben fogyaszthassák el vasárnapi ebédjüket egy-egy autentikus, helyi magyar ízeket kínáló étteremben.

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!