A csúzai aranyhintó története

admin
321
találat
Csúzai Aranyhintó

A Drávaszög falvaiban számos legenda és mítosz kering kincsekről, királyokról, természetfeletti lényekről. Ez alól a környék legmagyarabb települése, Csúza sem képez kivételt. 

Lakosai úgy tartják, a falu alatt húzódó alagutakban értékes kincs rejtőzhet, amit még az oszmánok hagytak ott valamikor régen. A történet szerint a mohácsi csata után a törökök éppen a csatatértől légvonalban mindössze néhány kilométerre lévő Csúzán, a mai református templom helyén létesítettek hadikórházat, amit később börtönné alakítottak és használtak majdnem kétszáz évig. Ez idő alatt a megszállók komoly alagútrendszert építettek ki a börtön körül, mely elsősorban védelmi célokat szolgált. A legenda szerint a környékről a törökök sietve távoztak az őket kiűzni kívánó Szent Liga csapatai elől és menekülés közben, hogy mentsék az irhájukat, elrejtették az egykori börtön körül húzódó alagutakban a kincseiket, köztük egy aranyból készült hintót. Távozásukkor a börtön bejáratát be is robbantották, abban bízva, hogy kincsük így nem kerül az ellenség kezére és visszajöhetnek majd érte, ha elmúlt a veszély. Mivel az oszmán hadakat sikerült végleg kiűzni az országból, végül senki sem jött vissza az elásott kincsért és ha minden igaz, még ma is ott van a hintó valahol a templom alatt. Az azóta eltelt idők során sokat találgatták, hogy vajon létezik-e a kincs, vagy sem? Egyesek szerint, ha létezik is, bizonyára csak miniatűr, játékszer méretű hintó, biztosat azonban nem állíthat senki. Persze a történet elszabadítja az emberek fantáziáját, valószínűleg nincs is olyan csúzai, aki legalább egyszer ne játszott volna el a gondolattal, hogy mihez kezdene, ha megtalálná a törökök rejtett kincsét. A történet szépséghibája, hogy az említett helyen a törökök kiűzése óta két templomot is építettek, ám az építők egyszer sem találtak alagutakra utaló jeleket a környéken. Ebből kiindulva, ha vannak is alagutak a falu alatt, azok vagy nagyon mélyen vannak, vagy pedig nem a templom alatt húzódnak.

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!