Cserépfalu történelmi és természeti értékei

admin
374
találat

A Bükkalja az Alföld és a Bükk hegység találkozásánál található, átmenetet képez a síkság és a dombság tájegysége között. Az itt folyó Hór-patak völgyében fekszik Cserépfalu községe,

amely értékes őskori felfedezéssel bír. Emellett számos történelmi nevezetesség, föltani képződmény teszi látványossá a falu életét. http://cserepfalu.hu/latnivalok-2/

A környék valószínűleg az őskor óta lakott volt. Erre bizonyíték az a régészeti lelet, amely 1932-ben került elő a Suba-lyuk barlangból. Vizsgálatok szerint a felnőtt nő és a hároméves gyermek csontvázmaradványai 60-70 ezer évesek és a kihalt neandervölgyi embertani típushoz tartozhatott. A faluban lévő múzeumban látható a csontmaradványok, az itt talált kőeszközök első számú másolatai. Mi több megismerhetjük a feltárás körülményeit, a barlang régészeti jelentőségét, a neandervölgyi emberek életkörülményeit, késő bronzkori, kora vaskori telep sáncait, cserepeket, őrlőköveket, paticsot is láthatunk állandó kiállítás keretei között.

Az erdőben történő túra alkalmával több érdekességet is megtekinthetünk. Ilyen pl. az egykori Cserépvár romja, amelyet mára benőtt a növényzet. Vagy az Odor vár romjai, melynek építéséről és pusztulásáról keveset tudunk. A romokról csodás kilátás nyílik a Dél-Bükk hegyláncaira, falvaira. A vár alatt elterülő tisztáson lévő Oszlai tájházban az erdőt gondozó erdészek életét, tevékenységét mindennapos használati eszközeiket ismerhetjük meg. A vár közelében található a változatos formájú cseppkövekben gazdag Hajnóczy-barlang, amely csak engedéllyel látogatható.

Az Ördögtorony tanösvény bejárásával megismerhetjük a növényzetet, az ott élő állatokat és érdekes természeti képződményeket láthatunk. Pl. a tanösvényről elnevezett Ördögtorony kaptárkő, ami egy kiemelkedő, magas tufakúp három kaptárfülkével vagy a kúp közelében található Mész-patak szurdok és a Túrbucka kőoszlopok. Rendkívüli képződmények.

A tanösvény előtti berezdi sétányon az ún. Kisamerikai – barlanglakásokat láthatjuk. A lakások e gúnynevet azért kapták, mert amíg a falu gazdagabb lakói a 1920-as években bekövetkező világgazdasági válság idején

Amerikába vándoroltak ki, addig a szegényebbek a tufa-falban ásták ki lakásaikat, így ők csak „Kisamerikáig” jutottak el. A barlanglakásokat még 1975-ben is lakták. A lakások viszonylag kényelmesek voltak, külön konyha, szobák, olykor ólak is tartoztok egy-egy tulajdonba. Mivel jó ideje nem lakják már, nem tartják karban őket, így elhagyatottá váltak. Csak saját felelőségre lehet benézni az üres lakásokba. A sétányon továbbhaladva az egykori híres cserépi kőfaragók tiszteletére állított dácittufából álló Millennium kilátót tekinthetjük meg.

A faluban több eredeti népi stílusban épült pincesor ad lehetőséget a jó borok megkóstolására. A leglátványosabb része, talán a berezdaljai „pincefalu”, ahol három egymás feletti soron sorakoznak a pincék a lejtőn. A díszítések egyediek, a különlegesen kiképzett, faragott, festett alakzatokat még az I. világháború utáni időkben alakították ki. Pl. a Gacsó pince falán életnagyságú, állig felfegyverzett honvédek sorakoznak. A Derda pince falain bibliai jeleneteket véstek kőbe. A ma már Nótaaréna néven ismert kőporlyuk, a mesterségesen kialakított tufabarlang kiváló hely zenés programok számára.

A falu egyik legszebb parasztháza ad otthon az Art Galériának és a fazekas háznak. Az 1911-ben épült Gazdaház, egy 20. század eleji középbirtokos család életmódját mutatja be, helyben gyűjtött anyagok felhasználásával. A faluban született Cserépfali Imre, a Cserépfalvi Könyvkiadó megalapítója. Tiszteletére emlékszobrot állítottak és a szülői háza helyén emlékszobát rendeztek be, ahol végig kísérhetjük a könyvkiadó életét.

Kérjük, ossza meg máshol is!