Kislevelű hárs

admin
24
találat
Kislevelű hárs

| Nyitrcsehi|

Természeti örökségnek tekinthetőek a nevezetes fák, történelmi fasorok is. Ilyen nevezetes fa található a nyitracsehi Keresztelő Szent János templom mellett is. 

Régebben jobban, de egyes kultúrákban még ma is tisztelik és becsülik a fákat, erőt és jelentést tulajdonítanak nekik. Kulturális örökségünk részeként a tájépítészetben még ma is láthatunk elszórtan egy-egy szakrális építészeti elemet, kápolnát, keresztet, amelyek régen fontos elágazásoknál, utak mentén helyezkedtek el, közvetlen közelükbe vagy köré pedig gyakran pont hársfát, tölgyet vagy gesztenyét ültettek, amelyek hosszú életűek. A nyitracsehi templom közvetlen közelében is egy ilyen domináns, nagy jelentőséggel bíró hársfa áll (Kislevelű hárs, Tilia cordata Mill.) Pontosan nem tudja senki, hogy hány éves lehet, de becslések alapján 220-230 év körül van. Ezt a becsült adatot az elbeszélésekből következtették ki, feltehetően 1798-ban volt kiültetve. Mivel 1796- ban villám csapott a templomba, amely tönkre tette azt, és a keresztényeknek szokásuk volt az újonnan felszentelt épületek közelébe fát ültetni, így azt gondolják, ekkor volt ültetve ez a hársfa is a helyiek által. Sajnos a fa ma már nincs túl jó egészségügyi állapotban. A fa kerülete 460 cm. 

Több figyelmeztető tábla is jelzi a fa közelében, hogy a fa koronája alatt állni veszélyes, csak saját felelősségre ajánlják. A fa egészségügyi állapota és stabilitása is már kritikus, értékét viszont növeli a kora (veterán) és a helyiek ragaszkodása. Pár éve a fa koronája redukálva volt, a nehezebb ágait már láncok fogják össze, persze ez se ad teljes biztonságot. A fa egészségügyi állapotának megtartása vagy esetleges javítása érdekében ajánlott a koronát biztosító dinamikus kötés, rendszeres metszés, ami könnyíti is a koronát, és az új sarjakat a törzsről el kell távolítani. Speciálisabb és aprólékosabb vizsgálatokat is évente ajánlott elvégezni, mint a vizuális állapotfelmérés (VTA) vagy az akusztikus tomográfia.

Egészségügyi állapota igényelné a gyakori ellenőrzést szakember által, minden nagyobb vihar után át kéne nézni, nem károsodott-e, nincsenek-e törött, száraz ágak, amelyek veszélyt jelentenének. 

Stará lipa v Čechynciach | (rra-nitra.sk)

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!