Kórógy vára, hírős vára

admin
9
találat
Kórógy vára

A középkorban épült síksági magyar mocsárvárak közül nagyon kevés maradt fenn az utókornak. Ennek legfőbb oka a török megszálltságban keresendő,

az oszmán csapatok ugyanis ezen várak többségét lerombolták, vagy pusztulni hagyták. Hasonló sorsot szántak Kórógy várának is, ám kortársaival ellentétben, a 13. századi erősség nem földből, hanem téglából épült, ezért nem tűnt el nyom nélkül. Romos falai a mai napig állnak, igaz a szlavóniai erődre mára hatványozottan érvényesek Kölcsey Ferenc szavai, miszerint „Vár állott, most kőhalom”. Ami az erősség történetét illeti, eredetileg Kórógy falu mellett ált, azonban a hódoltság korában a település elnéptelenedett és nem az eredeti helyén alapították újra. Az új Kórógy a vártól 8 kilométerre keletre található. Az egykori mocsárvárból mára egy csaknem tízszer tíz méteres négyzetes alaprajzú (lakó)torony alapfalai, illetve az azt körülvevő, kört formázó várfal viszonylag jelentős maradványai láthatók. A torony és a várfal között egykor álló építményekből szintén maradtak alapfalak. A vár bejárata észak felől nyílik, a hajdani kapu előtt veremmel. A kőfalat árok és egy nagyméretű sánc vonala veszi körbe. A még nem igazolt feltételezések szerint egy római kori építményre (vagy építményekre) építették a várat a 13. század második felében. Építtetője Kórógyi Gergely volt, első említése 1290-ből való. A múlt század közepén az erőd romjait állagmegóvási célból konzerválták a szakemberek, környékét pedig parkosították, ezért mára népszerű kirándulóhelynek számít. Az ódon falak árnyékában a helyi egyesületek számos rendezvényt is szerveznek, ezek közül a leghíresebb az augusztusi lovagi torna. A rendezvényre a Kárpát-medence minden pontjáról érkeznek középkori hagyományőrző egyesületek, akik ilyenkor felidézik, hogy milyen is lehetett egykoron az élet a várban és környékén.

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!