A szlavóniai Diakováron található Horvátország legrégebbi, több mint 500 éve létező ménese, mely az elmúlt száz évben lipicai lovairól vált híressé.
A lótenyésztő intézményt hivatalosan 1506-ban alapította Diakovár akkori püspöke, viszont több dokumentum is bizonyítja, hogy már jóval régebben is tenyésztettek ezen a helyen lovakat, hiszen a 13. században Könyves Kálmán királyunk földet adományozott a püspökségnek azzal a céllal, hogy ott lovakat tartsanak. A ménes a középkor folyamán a Magyar Királyság érdekeit szolgálta, és egészen a török hódoltságig a diakovári püspök bandériumához tartozott. Ez annyit jelentett, hogy háború esetén a ménes lovait „besorozták” és hadbavonultak rajtuk. Ennek köszönhetően az istálló a történelem viharos századaiban többször is majdnem elnéptelenedett. A lovarda napjainkban a horvát állam tulajdonát képezi, és 160 jószágával, köztük számos lipicai telivérrel az ország lótenyésztésének a központja. Egyedei számos rangos nemzetközi elismerés birtokosai, amire a đakovóiak méltán büszkék. Kevesen tudják, de a Habsburg-család saját tenyésztésű lovaira legalább annyira büszke volt, mint az általuk uralt hatalmas birodalomra. A Habsburgok a 16. századtól kezdve próbálkoztak egy saját, kiváló faj kialakításával, ami végül sikerült is nekik. Ez lett a lipicai; nevét a szlovéniai Lipica helységről, kitenyésztésük színhelyéről kapta. A féltve őrzött ménest a napóleoni háborúk miatt kénytelenek voltak 1807-ben Diakovárra telepíteni, ahol hat éven keresztül vesztegeltek. A lovakat végül tovább menekítették Magyarország irányába, ám a vérvonal így is megmaradt a püspöki székhelyen. A diakovári ménes tulajdonképpen az említett hat évnek köszönheti mai hírnevét. A lovarda a turisták előtt is nyitva áll, akiket a dolgozók igény szerint körbe vezetnek a farmon. Az intézmény leghíresebb látogatója, a köztudottan nagy lóbarát II. Erzsébet volt, aki személyesen is ellátogat a városba, hogy szemügyre vegye a ménest és annak lakóit. A királynő a „kirándulásra” magával vitte a királyi család több tagját is, és sokak meglepetésére a városban is tettek egy rövid kocsikázást.
Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
