Az Utrinai himnusz és Pördi Ferenc munkássága

admin
44
találat

Törökfalu, másnéven Utrina a Tisza parti Ada községhez tartozik. Újabb keletű település, a 20. század közepén, a tagosítás következtében nyerte el mai formáját, előtte tanyaközpont volt.

Törökfalu szinte teljesen magyarlakta helység, lakossága ma körülbelül 1000 főt számlál. 

Pördi Ferenc Keviben született 1936. november 16-án egyszerű, szegény családban. Az elemi iskola hét osztályát Keviben végezte el, ezután Zentán két évet gimnáziumba, majd két évet ipari iskolába járt. 1955 és 1956 között Pecarski Bogdán borbélynál inaskodott, de a borbélyvizsgát már Nagybecskereken tette le. Törökfalu ismert személye, közkedvelt zenésze volt, aki a muzsikálás mellet dalszövegek írásával is foglalkozott.

A zenei életbe már gyerekkorában belecsöppent, apjától tanult prímtamburázni. 1955–1966 között állatgondozóként dolgozott az adai Halász József mezőgazdasági kombinát Kossuth nevű szövetkezetében Utrinán (Törökfalun). Ez időben alkotta meg az ilyen falu, mint Utrina” kezdetű, később a falu himnuszává választott, Utrinai himnusznak elnevezett nótát, amely a Búzaföldön kinyílott a pipacs virág c. nóta dallamára íródót. Borbélyként is dolgozott a faluban, de nem volt könnyű összeegyeztetni a zenéléssel, hiszen gyakran hívták az zenekart bálakba és lakodalmakba muzsikálni, sőt hétköznaponként is eljártak a környező falvak piacaira, adai és zentai kocsmákba és a helyi Nyárfa vendéglőbe, amikor csak hívták őket. Kéziratos füzetét ilyenkor magával vitte „puskának”. Hangszeres tudását mindeközben folyamatosan bővítette, megtanult harmonikán, tamburakontrán, és nagybőgőn is muzsikálni. Rengeteg dalt ismert, nótásfüzete is bizonyítja, hogy fogékony volt az újdonságokra, az éppen aktuális, népszerű dalokra.

Pördi Ferenc zenei pályafutása körülbelül 35 évig tartott, egy betegség következtében elvesztette hangját, miután már nem tért vissza zenélni. 2005-ben hunyt el. Családja őrzi kéziratos füzetét, melynek digitális másolata a Törökfalui Helyi Közösség irodájában is elérhető. A falu vezetősége Pördi Ferenc faluhimnuszát helyi értékként ismerte el.

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Kérjük, ossza meg máshol is!