Bobozni nemcsak jégen lehet

admin
285
találat

Nyaranta előfordult, hogy néhányszor leutaztunk a nagymamám testvéréhez, Joli nénihez Balatonfűzfőre. Szerettünk ott lenni, hiszen annyi mindent lehetett ott csinálni,

amit itthon nem és persze a táj is egészen más volt, mint itt az Alföldön. Már akkor megvolt a bobpálya, de még csak egy pálya volt kiépítve. Emlékszem még most is, hogy az első csúszás alkalmával remegő lábbal ültem be a bobba. De után nem volt megállás, következtek a további körök. Hol én ültem elől a bobban, hol hátul, felváltva irányítottuk a testvéreimmel. Fantasztikus élmény volt, ahogy száguldottunk a síneken, hallani a sikításokat, ahogy az adrenalin zúgott a fülemben. Kedves gyerekkori emlékeket idéz fel bennem.

Az azóta eltelt évek alatt a bobpályán számos fejlesztést hajtottak végre. Megépült egy másik pálya is és megannyi új kalandozási lehetőséget hoztak létre kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A 20 000 m2-en kiépült Balatoni Bob Szabadidőpark egész évben a kalandvágyók rendelkezésére áll. Vannak részei, amelyeket teljesen ingyenesen vehetünk igénybe és vannak, amelyek rossz időben nem használhatóak. De a Balatoni Bob pályákat nem csak nyáron, hanem télen is nyitva találjuk. Még esőben is használható a pálya, ugyanis a bobok eső ellen is védettek. A száguldás élménye tehát adott, most már csak a bátorság kell, hogy kipróbáljuk a pályákat.

A pályákon, összesen 1500 méternyi szakaszon akár 40km/h sebességgel is száguldhatunk, 40 méter szintkülönbséggel. A panorámapályán első alkalommal lecsúszva nem biztos, hogy a gyönyörű balatoni tájra is tudunk figyelni. De a második vagy harmadik csúszást követően már biztos észreveszünk néhány csodás részletet. A pálya elején, az indulás után máris egy hirtelen lejtő jön, amelyet a 360 fokos kanyar követ. Juhé! Néhány másodpercig a feje tetejére áll a világ. Szerintem itt sokan még a szemeiket sem merik kinyitni.
A 800 méter hosszú alagútpályán éles kanyarok, bukkanók között egy 15 méter hosszú alagúton is átszáguldhatunk, ahol fények is felvillannak. Ha nyáron látogatunk ki, akkor besötétedés után plusz élményt adnak a kivilágított pályák. A csúszásunkról még képeket is készítenek a pályákon elhelyezett fotópontokon, amelyeket a bejáratnál található Emlékbázisnál vehetünk meg. Biztos nagy élmény lehet nézni, ahogy összeszorított fogakkal kapaszkodunk a bob fogantyúiba.

Arra viszont figyeljünk, hogy csak 3 évnél idősebb gyermeket engednek fel a bobokra. Illetve 8 éven aluli gyermek csak  felügyelet mellett ülhet fel. Így a kalandvágyó gyerekek mellé a felnőtteknek is össze kell szedniük a bátorságukat.

A pályák mellett található a Serpa Kalandpark. Az őszi, téli szezonban érdemes tájékoztatást kérni a  nyitvatartásáról. Számos kalandösvényt hódíthatunk meg. Gyereknek és felnőtteknek külön-külön van kezdő, haladó kalandösvény és a bátraknak profi pálya is a rendelkezésükre áll. A mászótorony 9 méter magasságba emelkedik, amelyet hat különböző nehézségi útvonalon lehet meghódítani. A drótkötélcsúszda pálya 80 méter hosszan adja a szabadcsúszás élményét. Van olyan szakasza a pályának, ahol 12 méteres mélység tátong alattunk. Az íjászat és paintball pályánkon célbalövő képességünket tehetjük próbára. A Hintókához vér kell ám a pucánkba, hiszen itt akár -4G terhelés is érheti a szervezetünket. A kétszemélyes vidámparki eszközt könnyen megtaláljuk ha a sikoltozó hangok irányába megyünk.

A kalandparkban a játszótér és a fitneszpark használata ingyenes. A játszótér mintegy 5000 m2-en helyezkedik el. Különböző méretű és hosszú csúszdákat, mászókákat, hintákat, körhintákat próbálhatnak ki a gyerekek. Továbbá mini kalandpark és mini csúszópálya is található benne. Ha már mindent kipróbáltunk vagy csak szeretnénk nézni a bobozókat, a páratlan balatoni tájat, akkor érdemes felmennünk a 15 méter magas, 5 szintes, fából készült kilátótoronyba..

Még több információ, forrás: http://balatonibob.hu/, http://www.serpakalandpark.hu/

{gallery}tajerinto/bob{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!