A gyerekek nagy kedvence, a Miniversum

admin
284
találat

Az elénk táruló látvány magáért beszél. A terepasztal bejárásával, az ott ért benyomások, képek által fantasztikus élmények várják az érdeklődőket.

A Miniversum, egy hatalmas, gyönyörűen kidolgozott, folyamatosan mozgásban lévő, részletgazdag terepasztal. Budapesten, az Andrássy úti Krausz palotában található, és látogatható állandó kiállítás. A terepasztal építését 2013. júliusában kezdték meg és 2014. április végéig tartott. Az élménypark hivatalos megnyitója 2014. május 16-án volt. A terepasztal 300 m² alapterületű, 1:87 méretarányú. Építésében mintegy ötven ember vett részt. Az elkészítéséhez 5 tonna faanyagot, 2 tonna gipszet, mintegy 20 ezer csavart használtak fel. A vasúti pálya 1,2 km hosszú, 100 vasúti szerelvény közlekedik rajta, 600 épület, 1000 autó, 5000 apró figura és 5000 fa színesíti a terepasztal képét.

Az asztalon Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei, települései láthatóak. Pl. Budapest, Tata, Győr, Burgenland, Bécs, Wartburg, Rothenstein, Eisenach. Az asztal mellett sétálva bemutatásra kerülnek település típusok, domborzati viszonyok, tájak jellemző növényzetei és járműközlekedés is. Egyes nevezetességeknél interaktív képernyőn keresztül az eredeti helyszínekről fotókat nézhetnek meg a látogatók. Ezáltal összehasonlíthatják a valóságos képet az asztalon kialakított képpel.
A terepasztalon lévő helyszínek pont olyanok, mint az igaziak. Megfigyelhető milyen aprólékosan, pontosan vannak kidolgozva az egyes helyszínek. Néhány ponton be is avatkozhatunk az eseményekbe, forgalmat irányíthatunk, hang- és fényhatásokat kelthetünk életre.
A gyerekekre további érdekességek várnak a játszóházban, ahol építhetnek, alkothatnak kedvükre. Kipróbálhatják a vonatokat, játszhatnak a terepasztalon. Kézműves foglalkozások, makettház építések, kincskereső játékok, iPaddel történő digitális vonatozásra van lehetőség.

A külön helységként funkcionáló vezérlőteremben megfigyelhetők azon technikák, amelyek segítségével az egész kiállítást mozgásba hozzák. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt érdekes látnivalóval szolgálhat.

További érdekességek a www.miniversum.hu oldalon.

{gallery}tajerinto/miniversum{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!