Csillagok, bolygók, galaxisok

admin
353
találat

Bakonybélről sokaknak a több évszázados múltra visszatekintő Szent Mauríciusz Monostor jut eszébe. De ebben a festői, nyugodt környezetben számos más látnivaló is felkutatható.

Az egyik ilyen nem mindennapi érdekesség a monostorral majdnem szemben elhelyezkedő Pannon Csillagda Látogatóközpont. A komplex csillagászati ismeretterjesztő centrum kedvelt helyszíne a csillagok, bolygók szerelmeseinek. Ugyanakkor az univerzumot kevésbé kutatók számára is felejthetetlen élményeket kínál az itt bemutatott filmek, kiállított tárgyak és a csillagokban rejlő szépségek.

A csendes, háborítatlan környezet, a csekély mértékű szennyezés eredményezte azt, hogy itt Bakonybélben építették meg a centrumot. Hiszen itt az év legtöbb napján tiszta égbolt áll rendelkezésükre a kutatóknak, látogatóknak a vizsgálódáshoz. A kis mértékű fényszennyezés miatt sokkal jobban és jóval távolabbi részeket is meg lehet figyelni a világűrben a legmodernebb eszközök segítségével. 2012-ben az év ökoturisztikai létesítménye c. pályázaton első helyezést ért el a központ. (http://csillagda.net/)

A Látogatóközpont mintegy 800 m2-én változatos programokkal várják az érdeklődőket a szervezők:
A csillagászati és űrkutatás történeti kiállítások keretein belül megismerhetjük az afrikai Gibeon város közelében becsapódott meteoritot vagy a több száz éves, antik távcsöveket, a híres kutatók, Galilei és Newton felfedezéseit, kísérleteit. Vagy, hogy hogyan tájékozódtak a tengerészek a csillagok segítségével. Az űrkutatás legnagyobb felfedezései közül a Holdutazást és a Mars felfedezését is bemutatják. Testközelből láthatunk az űrutazásánál is használt szkafandert, űrhajó pilóta ülését és megtekinthetjük a Mars szonda másolatát is.

A Planetáriumban elhelyezett két projektoros digitális szerkezet segítségével felejthetetlen élményeket szerezhetünk. A készülék elképesztő minőségben képes kivetíteni az ismeretterjesztő filmeket a 8 méteres átmérőjű kupolafelületre. A filmek vetítése alatt úgy érezhetjük magunkat, mintha mi is a csillagok, bolygók vagy a naprendszer legkülönbözőbb tájai között repülnénk.
Az új 3D-s moziteremben megnézhetünk egy kb. 25 perces ismeretterjesztő filmet a Mars meghódításáról. (https://www.bfnp.hu/hu/pannon-csillagda-bakonybel)

A távcsőparkban különböző típusú távcsöveket, kamerákat figyelhetünk meg és próbálhatunk ki. Az épület legfelsőbb részéhez érve találjuk az Obszervatóriumot. Talán ekkor fogja el a látogatót leginkább az izgalom, hiszen az itt lévő H-alpha naptávcsőbe belenézve kitekinthetünk a világűrbe, az égboltot is végig pásztázhatjuk. Felhőtlen időben még a napot is megvizsgálhatjuk. Olyan érzésünk lehet, mintha egy karnyújtásnyira lenne. Ha éjszakai csillagvizsgálaton szeretnénk résztvenni, akkor ahhoz előzetes bejelentkezés szükséges.

Egyéb tematikus programok keretein belül további tájékoztatást kaphatunk a galaxisokról, fekete lyukról, hullócsillagokról, kisbolygókról, a Mars és a Hold meghódítóiról.

A környéken található egyéb látnivalókról a https://bakonybel.hu/ oldalon tudhatunk meg többet. Pl. a Szent Mauríciusz Monostorról, Erdők Házáról, Bakonybéli Tájházról, a tiszta vizű Csurgó-forrásról, a Köves-hegyi terasz kilátóról.

{gallery}tajerinto/pannoncsillagda{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!