„E kapun ellenség sokszor rontott a magyarra, de egyszer sem nyert rajt’ tartós diadalt, ám a nyugat műveltségének ez az út ezer évig nem volt zárva soha.
S hogy biztos legyen itt a verseny, a magyar nemzet rendezte Dunáját. Áldja meg ezután is a gondviselés!” – olvasható a dévényi várdomb tövében elhelyezett márványtáblán. A szöveg utolsó két sorát a trianoni békediktátum után valamilyen oknál fogva levésték: „Magyarország ezeréves fennállásának emlékére emelték a magyar felső Duna szabályozás állami és vállalati végrehajtói.”
A dévényi várat jelenlegi „tulajdonosai” igyekeznek a hajdani szláv dicsőség szimbólumává tenni, ezt azonban felejtsük el! Az évszázadok során sokszor gazdát cserélt. Sőt mi több, a régészeti leletek alapján kijelenthető, hogy – már a vár építése előtt – megfordultak itt többek közt kelták, germánok, rómaiak, kvádok, markomannok, dákok és avarok is.
Maga a vár a Morva folyó dunai torkolata feletti szirten áll, hadászati szempontból kiváló helyen. A Duna szemben fekvő, jobb partján húzódott a Római Birodalom védelmi vonala, a Limes Romanus. Ennek védelme érdekében került megerősítésre az akkor még csupán palánkvár, őrtornyokkal kiegészítve. A rómaiakkal kapcsolatban fontos még megemlítenünk, hogy Felső-Pannónia (Pannonia Superior) közigazgatási székhelye Carnuntum, Dévénytől mindössze néhány kilométerre feküdt. Ezenfelül a várban feltárt imahelyen talált hallal és egyéb keresztény jelképekkel díszített kegytárgyak alapján valószínűsíthető, hogy a IV. században, római katonáknak köszönhetően jutott el a kereszténység a térségbe.
846-ban, Német Lajos, keleti frank uralkodó dévényi ostroma idején már megerősített védelmi pont volt. A Fuldai évkönyv 864-ben Dowina néven említi. A helység és a vár neve egyaránt ebből származik. Később Rastisláv, morva fejedelem székhelye lett, rövid időre.
A Honfoglalás után a kalandozó magyarok Dévény vára alatt, a Duna mentén törtek nyugatnak. Az Árpád-ház uralkodása idején a palánkvár helyébe kővárat emeltek. A felső-, középső- és alsóvárból álló dévényi vár szabálytalan alaprajza a hegyhez igazodik, amelyre épült. A XIII. században készült el, s legnagyobb magyar váraink egyikévé vált. Ekkortól töltötte be Porta Hungariae (Magyarország Kapuja) szerepét. Ezenfelül a Baltikum felől induló, Rómába tartó borostyánút (kereskedelmi útvonal, melyet főleg borostyánkő szállítására használtak), továbbá a szentföldi zarándokút is keresztülvezetett rajta.
Az évszázadok során a várat és a hozzá tartozó gazdasági épületeket folyamatosan bővítették, alakították. Mindig az épp aktuális tulajdonosa, akikből akadt szép számmal. A teljesség igénye nélkül, hosszabb-rövidebb ideig birtokolta a várat Tellesbrunni Rudolf herceg, II. Ottokár, I. Károly, Nagy Lajos, Zsigmond király, Mátyás király, Garai Miklós nádor – aki jelentősen kibővítette, s palotát építtetett benne –, majd a Szentgyörgyi, Bazini, Palocsa, Keglevics család uralta, s a sort még sokáig folytathatnánk.
1809-ben, a Habsburg Birodalom által kezdeményezett ötödik koalíciós háború végén – a békekötés után –, a visszavonuló francia sereg a várat aláaknázta és felrobbantotta. Azóta csupán várromként tekinthetünk a hajdan pompás erődítményre.
Napjainkban a vár rendkívül népszerű a turisták körében. Területén a történetét bemutató kiállításon kívül, a főszezon ideje alatt hagyományőrző történelmi játékokat tekinthetünk meg, sőt, aktívan részt is vehetünk rajtuk. A vár alatti kikötőből Pozsonyba és Hainburgba rendszeresen indulnak sétahajó-járatok.
{gallery}tajerinto/Deveny{/gallery}
