LuDo Apartman: makói lokálpatrióták vendégháza

admin
381
találat

Luca és Donáth. Nagyszüleik szeme fényesebben ragyog, ha rájuk néznek, de már akkor is, ha csak rájuk gondolnak. Akkor például rájuk gondoltak, amikor névadáson törték a fejüket.

Nagyszülő korukra keveredtek abba a helyzetbe, hogy el kellett nevezniük azt, amit létrehoztak. Hiszen egy panzió egyszerűen nem lehet meg név nélkül. 2012. január 13. péntek. Nagy nap a makói Nagy Imre és Nagy Imréné életében. Ezen a napon volt a hivatalos megnyitója a LuDo Apartman belvárosi vendégháznak, legújabb vállalkozásuknak. Pontosan egy héttel a Hagymatikum Fürdő átadása előtt. Az ötlet az öt évvel ezelőtt nyugdíjba ment, de magát öregnek egyáltalán nem érző családfő fejében fogant meg. Világ életükben Makón éltek, ismerték a várost és amikor elkezdődött a fürdő építése, és bíztak abban, hogy a Hagymatikum sok vendéget fog Makóra vonzani. Azt is tudták, hogy kevés a megfelelő szálláshely Makón. A szülői házuk üresen állt a belvárosban, nyolc perc sétára a fürdőtől. Úgy döntöttek, hogy átalakítják, felújítják és szálláshelyet csinálnak belőle. Azért apartmant építettek, mert erre voltak felkészülve. Nem kell állandóan jelen lenni, nem kell étterem., van viszont jól felszerelt konyha és sok közeli étterem. Az apartman 22 fő fogadására alkalmas. A szálláshely igényes, minden kényelemmel felszerelt apartmanokat, közösségi helyiséget, pihenő, grillező helyet, napozó teraszt és wellness részt tartalmaz. Az egyik apartmanjuk akadálymentesített, mely mozgáskorlátozott vendégek fogadását is lehetővé teszi. A kialakításnál az „Apartman de luxe” minősítést célozták meg, mely szálloda kategóriában négy csillagot jelent.  A vonatkozó rendeletekben pontról pontra le van írva, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni a kategóriába kerülésért. Tényleg csak néhány, jellemző előírás: a fürdőszobában mennyezetig kell csempézni a falakat, a szobák minimális méretei, a berendezések minősége, az apartmanok felszereltsége mind meghatározottak. Minden szobában van komplett konyha, tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, szagelszívóval, fürdőszoba, WC, légkondicionálás, televízió, wifi az egész házban. A szobák nagyon szép, régi bútorokkal vannak berendezve. A közös helyiséget úgy is úgy csinálták meg, hogy legyen benne komplett konyha is. Kifejezetten azért, ha baráti társaság bérli ki a házat, együtt is lehessen például főzni. A ház kiválóan alkalmas családi rendezvények, osztálytalálkozók, kis létszámú konferenciák, keresztelők, születésnapi, névnapi, szilveszteri bulik megrendezésére is. Az ételekről, italokról a vendégek gondoskodnak, egyébként minden szükséges feltétel biztosított. Az udvaron bográcsfőző és grillező helyek is kialakításra kerültek. Alapvetően az interneten keresztül hirdetik magukat. Rajta vannak több szálláskereső oldalon is, és ezek jól működnek. Kimagaslóan jók a visszajelzéseik, az átlaguk 9,7. Sok visszatérő vendégük van, jellemzőek az egyéjszakás illetve a két-három éjszakás vendégek. Igény esetén programot is szerveznek. Például Makovecz turnét fiákerrel, melynek során a ház elől indulva végigjárják azokat az épületeket, amelyeket Makovecz Imre tervezett Makón. Vendégeiknek ajánlják a Maros-partot is, ahol kalandpark, canopy pálya és felújított színvonalas strand és lombkorona sétány is található. A tulajdonosok igazi lokálpatrióták. Csak makói vállalkozások dolgoztak az építésen, csak makói kereskedőktől vásároltak meg minden szükséges anyagot, eszközt, tárgyat. Ez náluk elvi kérdés. A szobák régi, de nagyszerűen felújított bútorokkal berendezettek. Ezek a bútorok általában a család „padlásáról” kerültek elő, de kutatás és keresgélés útján is jutottak szép darabokhoz. Nagyék hisznek abban, ha a városlakók összefognak, segítik egymást, az a városuk és saját javukat is egyformán szolgálja. A LuDo Apartman De Luxe mindenesetre ezek szerint az elvek szerint működik.

{gallery}tajerinto/ludo{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!