A szivarszobát a nem dohányzók is élvezhetik

admin
293
találat

Álom és a valóság. Mórahalmon közel vannak egymáshoz térben és időben egyaránt. Mi mással lehetne magyarázni azt a tényt, hogy az 1989-ben városi rangot kapott, hétezernél kevesebb lélekszámú település

Millenniumi sétányán ötszintes, négy csillagos szálloda várja a turistákat, a vendégeket. Az Alföld déli részén, a homokháti kistelepülések életében egyáltalán nem tipikus ez a jelenség. A Colosseum Hotel üzemeltetője a Móra-Invest Kft., melyet a mórahalmi Thermálgyűrű Kft., a hajósi Aktív Kft., a szintén hajósi Roebel Kft. és Mórahalom önkormányzata együtt hozott létre a szálloda megvalósítása érdekében. Egy szálloda építéséről Nógrádi Zoltán polgármester már 2000-ben elkezdett beszélni, a konkrét tervezés 2004-ben kezdődött meg Tuloki István, csongrádi építész irodájában. A közönség 2011. április 8-án vehette birtokba a szállodát. A megalakulás óta folyamatosan mérik az árbevételt, a vendégéjszakák számát, a látogatottságot, a munkavállalói létszámot, mindet figyelik és nyomon követik. Az elmúlt öt év számai meghaladják az elvárt értékeket. Köszönhetően többek között a tulajdonosi kör dinamikus döntéshozatali mechanizmusának, és Mórahalom egyáltalán nem tipikus fejlődésének, és településmarketingjének. Hiszen folyamatosan bővül a város turisztikai kínálata, a fürdő folyamatos fejlesztéséről nem is beszélve. A vendégváró, vendégcsalogató attrakciók – lovas pálya, rétes ház, bivalyfarm, golfpálya, a gyógyfürdő – meghatározóak a szálloda életében. A vendégeik visszatérően szinte valamennyien kiemelik, a személyzet kedvességét, és odaadását, érezték, hogy fontosak voltak a szálloda számára. A vendégeik 80%-a magyar, a többiek Vajdaságból illetve Romániából érkeznek. Mivel a Colosseum Hotel a Szent Erzsébet Fürdő szerves része, a szállóvendégeknek jár a fürdő használat is a szállásdíjért, hiszen a szobaárak tartalmazzák a fürdő korlátlan használatának lehetőségét is. Télen, nyáron kiépített az átjárás, elég egy fürdőköpeny a fürdőzéshez. Persze nem muszáj átmenni a fürdőbe, komplett wellness részleggel rendelkezünk mi is. Meleg vizes medencék, szaunák, konditerem, kellemes, nyugodt pihenőágyak állnak a szálló vendégeinek rendelkezésére. Mindenki eldöntheti, hol érzi magát jobban.
A szállodának összesen 82 szobája van, amiből öt lakosztály, 77 pedig standard, superior vagy de luxe minősítésű szoba. Lakosztályaik közül két elnöki, egy nászutas és két családi lakosztállyal rendelkezünk. Az elnöki lakosztály az berendezési stílust, szolgáltatási minőséget jelent. Náluk mind a két elnöki lakosztályok több helyiségből állnak, egy nappali-tárgyaló, egy hálószoba és egy nagyon kényelmes fürdőszoba szaunával is tartozik hozzájuk.
A nászutas lakosztály pedig maga a csoda! Fehér selyem ágynemű, különös alakú ágy, talp nélküli pezsgőspoharak, rafinált WC, és még egy sereg dolog, amelyeknek az a feladatuk, hogy felejthetetlenné varázsolják a szerelmesek itt töltött nappalait és éjszakáit. A gasztronómia természetesen szintén része a szálloda stratégiájának. Felmérték az igényeket, náluk általában a magyaros ételeket keresik, ezért komoly választékkel szolgálnak ezekből, egyik legnépszerűbb ételük a rántott velő. A szobákat csak félpanzióval adják el, reggeli és vacsora minden este készül. Kínálatuk rendkívül változatos, esténként más és más a menüsor. Alkalmanként legalább két levest és hat-nyolc féle főételt kínálunk. A végére természetesen desszert, gyümölcs mindig van. A konyhán csak helybeli és friss alapanyagokból dolgoznak. Kifejezetten elhíresültek a savanyú káposzta és a csülkös bableveseik, főznek kakaspörköltet, de mindig van vegetáriánus menü is. Sőt! Liszt érzékenyeknek, cukorbetegnek, egyéb ételallergiában szenvedő vendégeinknek önálló ételsorokat állítunk össze. A vendégnek csak annyi a dolga, hogy közölje megérkezésekor igényeit. Téli időszakban a három-négy éjszakás vendég a tipikus, nyáron inkább öt-hét nap a jellemző. Jól szeparált, mind szükséges infrastruktúrával ellátott konferenciatermük a kiscsoportos foglalkozásoknak éppúgy kiválói helyszínei, mint egy 160 fős előadásnak. A szálloda egyik unikális helyisége a szivarszoba. Már a szálloda építésekor engedélyezték a kialakítását, szigorú feltételek előírásával. Mivel ezeket teljesítették, a dohányzást tiltó rendelet megjelenése után tovább is működtethetik a szivarszobát. Nem dohányzó ember is nyugodtan betérhet ide szenvedélybeteg partnerével, ismerősével, egy dologban biztos lehet: akárhányan pöfékelnek is körülötte, nem fogja érezni a füstszagot, és amikor kijön a szivarszobából, nem lesz füstszagú a ruhája…

{gallery}tajerinto/colosseum{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!