Mikszáth Kálmán Emlékház Szklabonyán

admin
394
találat

Mikszáth Kálmánt méltán nevezhetjük a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának. Olyan műveket köszönhetünk neki, mint a Beszterce ostroma, A tót atyafiak, A jó palócok, Különös házasság,

Úri muri, Új Zrínyiász, A fekete város, A néhai bárány és még sorolhatnánk.
Ki gondolná, hogy eme neves mesélője a magyar népnek Magyarország jelenlegi határain kívül, Balassagyarmattól mintegy 12 kilométerre, északra egy Szklabonya nevezetű kis faluban született. A történelmi tudás alapjait nélkülöző tudással rendelkező ember még azt hihetné, hogy Mikszáth szlovák nemzetiségű volt, erről azonban szó sincs. Születésekor, 1847. január 16-án a Magyar Királyság legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs volt – és ezzel azt hiszem, mindent elmondtunk.
Mikszáth műveiben mindig Bodok-ként emlegeti szülőfaluját Szklabonyát, ahol ugyan felújítva és átalakítva, de még áll „a kis fehér ház, mely közvetlenül a temető mellett épült”. Ebben az épületben töltötte gyermekkorát és ide járt haza, mikor Selmecbányán tanult, innen költözött aztán Pestre. 1978. június 24-én itt avatták fel a Mikszáth Kálmán Emlékházat, melyet máig szabadon látogathatunk. A létesítményt 2003 januárjában vette át a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma a kékkői Játék- és Bábmúzeumtól. Ekkor kezdődtek a felújítási munkálatok, melyek 2006-ban fejeződtek be, s január 21-én ismét megnyitotta kapuit.
Szklabonya egyébként az emlékházon kívül megannyi helyszínt rejt magában, melyek a Mikszáth történeteit ismerők körében igencsak népszerűek. Ott van például a 19. század elején épült Szent Vendel kápolna, melyről A Krúdy Kálmán csínytevéseiben olvashatunk, illetve Mikszáth Mariska sírköve a temetőben, amit A síriratok humora említ. A faluban találunk egy Szűz Mária szobrot is, amely mellett az író szülőháza állt, míg le nem bontották. A szobor A mi örökös barátunk c. kisregényben bukkan fel. Az ilyen és ehhez hasonló színhelyeket még hosszan sorolhatnánk.
Amennyiben kedvünk támad ellátogatni ebbe a kis, határ menti falucskába, hogy behatóbban tanulmányozzuk Mikszáth Kálmán életét, munkásságát, nem fogunk csalódni, s megismerhetjük azt is, miből merített ihletet eme kiemelkedő írónk.

{gallery}tajerinto/mikszath{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!