Bútorkiállítás a Máriássy kastélyban

admin
259
találat

Márkusfalva Felvidéken, Lőcsétől 14 km-re fekszik, déli irányban. A községben álló jó állapotban lévő, mutatós kastélyt leginkább történelmi bútorkiállítása miatt érdemes felkeresni.

Az épületet az 1700-as évek közepén hozták létre, eredetileg erődítményként szolgált, iszapos árok vette körül. A rendkívül magas, ám mégis egyemeletes, reneszánsz erődöt 1770 és 1775 között akkori tulajdonosa, Máriássy Farkas Wolfgang bővíttette ki és alakíttatta át. Így változott át rokokó stílusú kastéllyá, melynek területét és magasságát is megnövelték, sarkain kőtornyokat létesítettek.
Az épület körül három, lépcsőzetesen elhelyezkedő teraszból álló franciakert csalogatja sétára a látogatókat. 1778-ban itt emelték II. József császár látogatásának alkalmából a Dardanela nyári rezidenciát, melyet méltán emlegetnek a rokokó építészet remekműveként. A gyönyörű freskókkal díszített nyári lak reprezentációs terme gyakran ad otthont koncerteknek, esküvőknek, illetve egyéb rendezvényeknek. A többi helyiségben pedig az iglói Honismereti Múzeum kiállítását tekinthetjük meg, mely billentyűs hangszereket mutat be.
Az 1984 és 1994 között elvégzett felújítási munkálatok végeztével létrehozták azt a méltán híres történelmi bútorkiállítást, melynek darabjait Kelet-Szlovákia különböző részeiről, számos kastélyából szállították ide. Ezenfelül több nemesi család portréját is megtekinthetjük a tárlaton belül.
Félóránként indul tárlatvezetés, amit bátran kérhetünk magyarul is. Fényképezni viszont csupán külön engedéllyel szabad.

A kastély nyitva tartása a következő:

  • Október 11. – Április 30. Kedd – Péntek: 8.00 – 16.00, Vasárnap 8.00 – 16.00
  • Május 1. – október 10. Kedd –Vasárnap: 9.00 – 17.00

{gallery}tajerinto/Markusfalva{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!