Grassalkovich-kastély

admin
355
találat

A Grassalkovich-kastély – illetve ahogy más néven nevezik: az Elnöki Palota – Szlovákia fővárosában, Pozsonyban, a Hodža téren található építészeti műremek.

A kastély megtervezésére és építtetésére gróf Grassalkovich Antal, horvát származású magyar nemes adott megbízást Mayerhoffer Andrásnak 1760-ban. Az épület közvetlenül az egykori esztergomi érseki palota mellett kapott helyet. Szép példája a késő barokk-rokokó stílusú építészetnek, megannyi gyönyörű szobájával, spanyoltermével és a rengeteg szoborral díszített lépcsőházával.
Grassalkovich gróf a Magyar Királyi Kamara elnöke, a királyi korona őre és Mária Terézia egyik legbizalmasabb tanácsadója volt. Miután felépült pozsonyi palotája, az hamar a főváros zenei központjává vált. A gróf saját zenekart tartott fenn a kastélyban, ahol egymás után kerültek megrendezésre a különböző bálok és ünnepségek, ezek nagy részén a királyi udvar is képviseltette magát. 1772-ben Joseph Haydn a Spanyolteremben adott hangversenyt, de több művét is itt mutatta be először.
A szép napok azonban nem tarthattak örökké, a Grassalkovich család később eladósodott, majd kihalt, így 1841-től egymást váltották a palota tulajdonosai, mígnem az uralkodóház kezébe került. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében utolsó birtokosa Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella Croy-Dülmeni hercegnő volt. Miután ők Bécsbe költöztek, az épület évekig üresen állt. Itt látta meg a napvilágot több magyar királyi hercegnő is – úgy, mint Mária Henrietta főhercegnő, Stefánia Mária Izabella főhercegnő, Gabriella Mária Terézia főhercegnő és még sorolhatnánk.
1939-től 1945-ig Jozef Tiso, a szlovák köztársasági elnök rezidenciája lett. ’45-től fogva az új országot irányító kommunista vezetők, az ún. Megbízottak Testületének székháza. 1950-től az épület szabadidős központként szolgált, közel negyven év alatt a szocializmus úttörőinek köszönhetően jelentős károkat szenvedett.
1993-ban megalakult Szlovákia, a felújítások után a Grassalkovich-kastélyt tették meg a köztársasági elnök rezidenciájává. Jelenleg Andrej Kiska lakja. Minden Szlovákiába látogató államfő elültet egy tölgyfát a kertben, ezzel az Elnöki fasort bővítve.
Az épület hatalmas franciakerttel van körülvéve, előtte pedig Bártfay Tibor műalkotása áll, mely a Béke szökőkútja nevet kapta.

{gallery}tajerinto/Grasssalkovich{/gallery}

Kérjük, ossza meg máshol is!