Zsadány felé haladva, Okány utolsó utcájában lakik Teri néni a falu krónikása, náluk, a lakásán lehet megnézni helytörténeti gyűjteményét. Azokat a könyveket, melybe összegyűjtött minden írást, amit csak tudott.
Ezeket a vastag, nagyalakú könyveket könyvkötő látta el szép bordó borítókkal. Lapozgatva, lapjai nézegetve a falu múltja elevenedik meg. Négy évvel ezelőtt már a kilencedik kötet anyagit gyűjtötte. Harmincegy esztendővel ezelőtt, 1986-ban, 48 éves korában kezdett el foglalkozni a falu történetével. Elsősorban újságcikkeket gyűjtött, mindent, amit csak fellelt, kivágott és időrendi sorrendbe beragasztgatta a füzeteibe. Az első újságcikk a Szövetkezeti Élet 1986. április számából való. Arról számol be az írás, hogy Maróthy László, akkor miniszterelnök helyettes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja jött el megnézni a tavaszi munkákat. Ő egyébként szeghalmi volt, gyakran megjelent Okányban is.
Azért kezdett hozzá, mert szeret Okányban élni, bár nem ott született, hanem Zsadányban, de okányinak vallja magát. Azt akarta, hogy legyen valami olyan dolog, ahol egy helyen megismerhető ennek a falunak az élete. Ez a munka szenvedélyévé vált, és egy idő után azt tapasztalta, hogy másokat is érdekel. A TSZ-ben dolgozott, az odajáró újságokat mindig elolvastam és a faluról szóló cikkeket kivágta és hazavitte, hogy rendszerezze. Hamar elterjedt a faluban, hogy mi érdekli Teri nénit, ezért aztán, ha valaki talált egy cikket szólt neki. Tudták róla a postán, a tanácsházán, a művelődési házban, a könyvtárban, mindenhol. Segítettek neki. Eleinte persze furcsán néztek rá, azt hitték, hogy megbolondult egy kicsit. De ez nem érdekelte, annyira élvezte és szerette, amit csinált. Meg az idő is őt igazolta. Ahogyan teltek az évek, és lett egyre vaskosabb a gyűjteménye, úgy változott át az emberek véleménye. Sőt! Egy idő után, amikor megmutatta nekik, hogyan néztek ki öt, tíz évvel korábban, még hálásak is voltak. Mind azt mondogatták, de jó hogy eltette. Rengeteg időt fordított a gyűjtésre, de neki ez fel sem tűnt, annyira szerette csinálni.
Esténként, amikor végezett minden munkával, leült a füzetei mellé, és rendezgette őket. A cikkek és a kép mellett kézzel írott szövegek olvashatók. Azokat mind ő jegyezte be. Kiegészítések a cikkekhez, a képekhez. És vannak olyan oldalak is, melyen csak gyöngybetűkkel írt szövegek, közöttük versek is vannak. Mind Okányról,, az okányi életről szólnak. Teri néni ismer mindenkit, csak az újonnan betelepülteket nem. Ma már sokszor meg is keresik, ha valamit tudni akarnak. Például feldolgozta azt is, hogy kik nyugszanak kinn a temetőben, és azt is tudja, hogy hol van a sírjuk. Ha jönnek az elhunytak rokonai, akik nem ismerik errefelé a járást, bejönnek hozzá és megkérdezik, hol találják meg a sírt, amit keresnek. Én meg megmondom nekik rajz alapján, pontosan. Teri néni gyűjti a korabeli fotókat is. A falu központjában lévő dísz kutat is az ő fotója alapján újították fel, így mindenben hasonlít az eredetihez. Megvan neki az okányi kaszinó (1888-1928) eredeti képe is, ma könyvtár működik a helyén. A Békés Megyei Hírlap „Szuper Nagyi” kerestetik című akciójába a szomszéd kislány nevezte be, akinek fogadott Teri néni a fogadott nagymamája, annyit segített nekik, mikor az édesanyja betegeskedett. Egyébként hetedik lett a versenyben. Teri néni füzeteibe bekerülnek azok is, akik Okányban születtek, de máshol, mondjuk híres emberekké váltak. Így van anyag Kemény László, színészről és Pribojszky Mátyás citeraművészről is, meg az összes többiről, akiről tudomásom van. Pribojszky Mátyás előadói estje után a következő bejegyzést tette a folyamatosan bővülő históriás könyvbe 2013-ban: „Terusnak, egykori jó szomszédnak, változatlan szeretettel: Pribojszky Mátyás és felesége Petrozsényi Eszter.”
(Utalás arra, hogy művész úr és a történetíró néni egy utcában nőttek fel Okányban, a vasútállomás mellett.)
