Csejte vára

admin
71
találat

Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Báthory Erzsébet köré szőtt kultusz, mely szerint a grófnő lelkén több száz fiatal lány halála szárad. A mendemondák szerint a Vérgrófnő

– így nevezik – 600-650 leányt mészároltatott le, hogy a vérüket felfogva, abban fürdőzhessen. 1611-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, három évvel később a csejtei vár egyik ma is álló tornyának ablaktalan cellájában érte a halál. Úgy tartja a szóbeszéd, hogy ma is ott kísért, hogy elvezesse a látogatókat egy titkos kincshez.

Történetét több könyv, illetve színmű is feldolgozta. 2008-ban pedig magyar-cseh-brit-szlovák koprodukcióban angol nyelvű film jelent meg Bathory címmel. Magyarországon Báthory – a legenda másik arca címen került forgalomba. A Vérgrófnő szerepében azt az Anna Frielt láthatjuk, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a London Boulevard (2010) vagy a Csúcshatás (2011). A filmet nagyrészt a várban és annak környékén forgatták.

A váron, mely 1263 és 1276 között épült, jócskán meglátszik az idő vasfoga. 800 év az mégiscsak 800 év. Ez idő alatti igazgatása olyan nevekhez köthető, mint Csák Mátét, az Anjou-ház, Guthi Országh Mihály, a fent említett Báthory Erzsébet és mások. A kegyelemdöfést ennek az építménynek is azok az idők adták meg, mikor magyar fordult magyar ellen: a kurucok felgyújtották, a labancok pedig felrobbantották. Azóta is romokban áll, csupán apróbb javítások és felújítási munkálatok folytak. Ennek ellenére rendkívül magas a látogatottsága – ami valószínűleg a remek marketingnek tudható be. Főleg magyar, szlovák és angol turisták kedvelt kirándulóhelye.

A vár alatt elterülő mintegy 4000 fős Csejte község Draskovics kastélyának múzeumában a honismereti kiállítás mellett megtekinthető a grófnő használati eszközeinek és ruháinak másolataiból összeállított kiállítás is. A főtéren pedig egy Báthory Erzsébetről mintázott, fából készült szobor fogadja a látogatókat. Ha a sok látnivaló közt megszomjazunk, megkóstolhatjuk a helyi borászat által termelt vörösbort, a Báthory vérét.

Hétfőtől vasárnapig 10.00-től 15.30-ig tart nyitva, a belépődíj 1 € és 2,50 € között mozog.

Kérjük, ossza meg máshol is!