2016 nyarán sokakat ért meglepetés, amikor a felújítás alatt álló tiszabökényi görögkatolikus templom helyén, a vakolat eltávolítása után egy fából készült építmény tűnt elő. Ránézésre senki sem gondolta volna,
hogy Isten háza nem kőből épült, már csak azért sem, mert fatemplom Kárpátalja magyarok által lakott vidékein nincs, csak a hegyvidéki falvakban.
Jóval korábban ezen a vidéken is fából épültek a templomok, mert ez az építőanyag volt a legkönnyebben hozzáférhető és a legolcsóbb is. Sok templom pusztult el tűzesetben, s ezután már nem fából építették újjá.
Amikor a szovjet hatalom a múlt században erőszakkal próbálta beolvasztani a görögkatolikus egyházat az ortodox egyház kötelékébe, a fatemplomok más egyházi ingatlanokkal együtt ortodox kézre kerültek. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének kötelékébe tartozó tiszabökényi, Szent Mihály tiszteletére szentelt templom az egyetlen olyan magyar görögkatolikus fatemplom, amelyet egyházunk legalizálása után visszakaptunk az ortodox egyháztól.
A helyi görögkatolikusok a ’90-es évek elején kaptak vissza a templomukat. Addig a templom udvarán tartották a szertartásokat, ahol néha a KGB emberei is jelen voltak, s kutyákkal őrködtek, nehogy az ortodox és a görögkatolikus hívek összeverekedjenek. 2004-ig ugyanis közösen használták a templomot.
A templom 1770 és 1775 között épült, de nem a jelenlegi helyén. A hagyomány és a gerendák illeszkedése alapján elmondható, hogy a jelenlegi már a harmadik helye. Kezdetben a Tisza partján állhatott, de a víz két alkalommal is szó szerint feljebb hozta az alap nélkül készült építményt. A templomban talált iratok szerint 1897-ben vakolták ki először, az elülső részt feldeszkázták, a múlt század elején pedig az eredeti nádfedelet bádogtetőre cserélték. A toronyban megtalálták azt az időkapszulát, melyet a legutóbbi munkálatokkor helyeztek el. Ebből kiderül, hogy 1957-ben fedték.
A felújítás 2015-ben a Teleki László Alapítvány hozzájárulásával, a Rómer Flóris Terv keretében, Káldi Gyula építész terveit követve kezdődött. Hamarosan bizonyossá lett, hogy az árvizek teljesen elkorhasztották a faanyagot, így az egészet lecserélték. Munka közben több meglepetés érte a szakembereket és a helyieket is. Miután a bejárat feletti deszkákat leszedték, kiderült, hogy a templom eredetileg teraszos, boltíves volt. Szintén boltívesen készült a torony is. A mennyezet kék, csillagos égboltot idéz, amit akkor fedeztek fel, amikor az 1900-as évek elején felhelyezett, furnérlemezre festett képeket eltávolították. Ezek azért kerültek le, mert liturgikus szempontból nem megfelelőek. A XVIII. században készült ikonosztázion is rejtett meglepetéseket. Szétszedése után könyörgéseket tartalmazó papírcetliket, a korábban eltűnt 4 ikont és a templom építéséről szóló, ószláv nyelvű iratot is megtalálták.
A felújításnál fontos szempont volt az eredeti állapotok visszaállítása azért, hogy a sok eltakart szépség újra látható legyen. Az elkorhadt anyag helyére tölgyfa és vörösfenyő került, amiből eredetileg is építették a templomot. A csillagos égboltot nem takarják el, ahogy a boltíveket sem, szögek helyett pedig ékelnek, csak a megerősítés miatt használnak néhol csavarokat is. A négy alapikon restaurálva kerül vissza a helyére, a torony pedig zsindelytetőt kapott. A tiszabökényi templom így nemcsak története, de struktúrája alapján is egyedülálló és különösen fontos értéke a kárpátaljai görögkatolikus közösségnek.
Espán Margaréta
