Koháry kastély – Szentantal

admin
88
találat

Szentantal (szlovákul Svätý Anton) felvidéki község, nem messze Selmecbányától fekszik, a Selmec-patak partján. Nevét az egyik első ismert keresztyén remete,

Szent Antal tiszteletére szentelt templomáról kapta. Első írásos említése 1266-ból maradt fenn, akkor még „Scenantollo”-nak nevezték. Az évszázadok során több család is birtokolta, úgymint a Hontpázmány nemzetség, a Pálffy család, az Illésházyak, a Koháryak, illetve a Coburgok. A település a 16. században megkapta a mezővárosi rangot, az itt élők főként bányászattal, kőfejtéssel és erdei munkákkal keresték a kenyerüket. A község és vidéke része volt a Mátyás király által létrehozott, Zólyom-központú, királyi erdőbirodalomnak.

Nevezetességei közt tartják számon a már említett 1755-ben épült, barokk stílusú, római katolikus templomot, annak 16. századi Madonna-szobrát, 1758-ban emelt rokokó-kápolnáját, a 18. századból fennmaradt barokk haranglábat, de amiért leginkább érdemes ellátogatnunk ide, az egyértelműen a Koháry kastély.

Koháry András gróf a 18. században Magyarország egyik legtehetősebb családjának tagja volt. 1744-ben építtette barokk stílusban a máig kiváló állapotban lévő kastélyt, mely a 19. század-eleji korszerűsítés során klasszicista jegyeket is kapott. 365 ablaka, 52 terme, 12 kéménye, 7 árkádja és 4 bejárata van, felépítésében a naptár-szimbólum fedezhető fel. Az évek során ez ugyan némileg módosult, de csupán kis mértékben – Felvidék egyik legjobb állapotban fennmaradt kastélyáról van szó, úgy külsejét, mint belsejét tekintve.

Látogatásunk során az eredeti bútorokon kívül megcsodálhatjuk itt a Koháry család portréit, az egyedi tapétákat, az Arany szalon Mária Terézia által adományozott csodás bútorait, valamint a faipari és vadászati múzeum kiállításait: fegyver- és trófeagyűjtemény, virágok, gombák és egyéb növények, fakitermelő eszközök és még sorolhatnánk.
A kastélyt nagyméretű angolpark veszi körül, ahol minden év szeptemberében megrendezik a Szent Hubert napokat – minden vadászt szeretettel várnak.

Nyitva tartása a következő:

Május – szeptember, kedd – vasárnap: 8.30 – 16.00
Október – április, kedd – szombat: 8.00 – 15.00

Kérjük, ossza meg máshol is!