Aratóünnep Felsőhegyen

admin
320
találat

Szebbnél szebb, a múltat idéző aratódaloktól visszhangzott július 9-én a zentai Tornyosi úti Lovas tanya környéke, ahol az 56. aratóverseny és -ünnepség keretében elevenítették fel a feledésbe vesző,

embert próbáló munkát és a hozzá kapcsolódó szokásokat. Mielőtt a „lenge magyarba” öltözött kaszások beálltak volna Ősz Szabó Ferenc búzatáblájába, a gazda és a bandagazda – régi szokás szerint -látványos alkut kötött a munkáról és a fizetségről. A rekkenő hőségben az aratók csak ezt követően vonultak a búzatáblára, s bár csak jelképesen, de akár nyomban kezdődhetett is volna a munka az évi kenyéradagért, ám illő bevezetője volt az első kaszasuhintásnak. Amíg a kaszások élesre kalapálták a kaszát, a menyecskék reggelihez terítettek. A hagyományos aratóreggelit: szalonna, főtt krumpli, vöröshagyma, túró és aludttej, bárki megkóstolhatta, akár csak a kapros túrós lepényt, de még a behűtött pálinkát is. A kaszások nagy szakértelemmel feszítették ki a kaszaélre merőlegesen a „takarót”, hogy az a levágott búzaszálakat egyenletesen terítse a még álló gabonára, megkönnyítve a marokszedő menyecske munkáját. A tokmányból olykor-olykor előkerült a kaszakő és a kaszás látványos mozdulatokkal fente élesre kaszáját, hogy az „ne szaggasson”. Eközben a hódegyházi Lila Akác Művelődési Egyesület hölgyei mintegy 2000 fánkot sütöttek, és kínálgatták serényen a versenyzőket, de az aratóünnepségre érkezett vendégeket is. A tucatnyi arató csapat bemutatta a hagyományos aratás minden szegmentumát: a kötél készítésétől a gabona keresztbe rakásáig. Időközben főző-csapatok serénykedtek a bográcsok mellett, ki tud ízletesebb paprikást, pörköltet főzni, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy senki se maradjon éhen. Több mint ezer adag babgulyást meg sertéspörköltet osztottak ki az ünnepségre érkezőknek.

Az aratást szakavatott zsűri kísérte, és a zentai Öreg kakas két tyúkkal csapat munkáját értékelte legjobbnak.  A versenyzők és az aratóünnepségre látogatók egybehangzó véleménye szerint, bár a gépek kiszorították a búzamezőkről a kiskaszás aratókat, a hagyományok felelevenítésével az ősök munkája és emléke előtt tiszteleg a termőföldet és a búzát tisztelő ember.

Kérjük, ossza meg máshol is!