Vajdasági lovastúra

admin
337
találat

Egy hét, háromszáz kilométer Vajdaság déli végén – mindez lóháton. Az adai Nyergelj, fordulj Lovasegyesület szervezésében minden év augusztusában nyeregbe ült 12 tapasztalt vajdasági lovas,

hogy a lovas sportot és az állatok iránti tiszteletet népszerűsítse a tartományban. Az idén augusztusban a fiatalokból és középkorúakból álló csapat Adáról indult útnak és céljukat teljesítve ellovagoltak Futakig, ahol sétáltak egyet a Duna-parti erdőben. Ezután a begecsi kompon átkeltek Szerémségbe és a nagy hőség ellen a felfrissülés érdekében a Dunában való fürdőzést sem hagyták ki. Negyedik szálláshelyük az Újvidék melletti Piros volt. A túrázók a nehézségek ellenére pozitív élményként élték meg a nyolcadik éve megrendezésre kerülő körutat. Lajkó Flórián még csak 18 éves, két éve lovagol és felemelő érzés számára a túrán  részt venni, hiszen, mint fogalmazott egy összekovácsolódott csapatba került és ez részben megkönnyítette a hosszú utat.

Cékus Lenke Kishegyesen lovasiskolát vezet. Ötödik éve rendszeres tagja a túrázó lovascsapatnak, így számára nem volt megterhelő a kihívás, mert a mindennapi életben is lovakkal foglalkozik. -Egész évben készülünk a túrára, nekem ez a nyaralásom, úgy mondanám, hogy egy jól megszokott társaság, mindenki ismeri egymást és közösen visszük át egymást a nehézségeken, tehát ha valakinek van problémája, azt együtt oldjuk meg. Ez mindenkinek jót tesz, élvezzük azt, amit csinálunk.

A lovasoktató szerint népszerűsíteni kell a sportot, mert az ember tetileg – lelkileg feltöltődik általa. -Amióta nálunk is van a Vajdasági Vágta, azóta egyre többet nől a lovasok száma és a lovas jelentkezők száma is. Egyenlőre még nagyon gyerekcipőben járunk,  még csak hobbi szinten lehet említeni a sportot, de kezdünk belemenni a versenyszintekbe. Az ügető sportok már nagyon régóta honosak nálunk és nagyon szép eredményeket tudunk velük elérni. Nálunk még vannak távlovagló versenyek, amelyeken szintén jó eredményeket érnek el a lovak, illetve a Vágtára  is egyre jobban készülnek az emberek, egyre több erős  lovunk van és tényleg komolyan veszik  a  versenyzést, nagyon sokat belefektetnek az emberek és egyre több hobbi lovas is van, úgy veszem észre, hogy fejlődünk.

A csapatot olyan lovasok  alkotják, akik szinte egy évig készülődnek a túrára. Az idén Szerémséget is bejárták, amihez komoly erőnlétre és kitartásra volt szükség. Gyarmat István, főszervező csak a felkészült lovasokkal indult útnak.  – Három járásmódban kötelező lovagolni, mert sokat megyünk forgalomban, körülbelül fele utat a túrák alkalmával forgalomban megyünk, tudni kell a lovakat irányítani, meg a ló se féljen a forgalomtól. Azelőtt is sokat lovagoltunk, de csak Adán és a környékén, és a határainkat ki akartuk feszegetni, hogy meddig tudunk elmenni. Ebből jött az ötlet, hogy hosszú távú túrákat szervezzünk, amelyek során felkeressük ismerőseinket, megszállunk náluk és a környékén népszerűsítjük a sportot. Az első túránkon 37 települést jártunk be, akkor minden településre bementünk egy hivatalos pecsétért, ezzel is bizonyítottuk, hogy ott ottjártunk. Az első megmérettetés nagyon nehéz volt, szűk 400 kilóméteresre sikerült, de okulva abból, mostanában rövidebb, 300 kilométer körülieket szervezünk. A nyolc év alatt mintegy 100 vajdaségi települést jártunk be, és mindnehol szívesen fogadtak bennünket.

A Lovasklub tagjai ezzel a túrával népszerűsítik a lovaglást és hirdetik a Nemzeti Vágtán való részvételt. Jövőre, ha minden igaz, csillagtúrát szerveznek és a szálláshelyük egy kishegyesi tanya lesz.

Kérjük, ossza meg máshol is!