Mihály-kapu, Pozsony

admin
315
találat

A jelenlegi szlovák főváros bővelkedik magyar kötődésű történelmi emlékekben, építményekben. Ma is egy ilyennel ismerkedhetünk meg, melyet a város egyik lényeges
szimbólumának tartanak. Valaha a pozsonyi várat körülölelő várfalon négy kapun keresztül lehetett átjutni. Ezekből mára csupán egy maradt fenn: a XIII. században épült Mihály-kapu. Az évszázadok során többször is felújították, 1758 óta azonban szinte alig változott valamit. Lehetetlen eltéveszteni, messziről szembetűnik jellegzetes zöld rézcsúcsa, melyet a sárkányölő Mihály arkangyal szobra ékesít.

Amennyiben hajlandóak vagyunk felkapaszkodni a teraszra vezető többemeletes lépcsőn, jutalmunk nem marad el – a mintegy 51 méter magas óratoronyból lélegzetelállító kilátás tárul elénk. Innen lehet legjobban belátni a Bástya utcát – melyet Pozsony legszűkebb és egyben legromantikusabb utcácskájáként tartanak számon –, a Lakatos, illetve a Mihály utcát, mely a legrégibb utcák egyike.

További különlegessége az építménynek, hogy alatta található a nulladik kilométer, más néven az „Aranykör”, ahonnan a világ 29 fővárosának Pozsonyhoz viszonyított távolsága van jelölve. A helyi középiskolai, illetve főiskolai hallgatók közt él egy babona, miszerint a legfontosabb vizsgákat csupán úgy tudják teljesíteni, ha síri csendben áthaladnak a kapu alatt. Ebből kifolyólag igencsak gyakran találkozhatunk egyetemistákkal a környéken.

A kapun átvezető utat arany koronákkal díszítették, utalva Pozsony történelmi múltjára, miszerint 1563 és 1830 között koronázó város volt. A Szent Márton-dómban megkoronázott uralkodók hagyományosan megtettek egy a Mihály-kaput is átszelő utat.

Jelenleg termeiben a Pozsonyi Városi Múzeum tárlata tekinthető meg, mely városi erődöket, illetve fegyvereket mutat be. Ezt a kiállítást hivatott hirdetni az épület mellett elhelyezett ágyúmásolat.

A torony alatti utcácskában egymást érik a bárok, kávéházak és más szórakozóhelyek, illetve olyan világmárkák boltjai vonulnak fel, mint a Gucci, Versace, Tiffany’s vagy épp a Dolce & Gabbana. Ha erre járunk, biztosan nem fogunk unatkozni.

Kérjük, ossza meg máshol is!