Megyenap

2020-09-05 - 2020-09-05

39
látták

   A Békés Megyei Önkormányzat ebben az évben is megszervezi a megyei összetartozás napját, a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján, amely idén ötödikére esik. Az első négy rendezvény sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan programra, melyen hagyományaink, a nemzetiségek kultúrája, megyénk értékei kerülnek középpontba, mindeközben a kilátogatók színvonalas, kicsiket és nagyokat célzó programokon érezhetik jól magukat – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Hagyományainkhoz híven ezúttal is bemutatkoznak a megyei értéktárban szereplő értékek, lesz kézműves vásár és kistermelői piac, valamint felvonultatják hagyományaikat és értékeiket a megye nemzetiségei. Színpadi produkciók és egy esti koncert gondoskodik a közönség szórakoztatásáról, és ezúttal is külön figyelmet fordítunk a gyermekekre: nagysátrunkban kézműves foglalkozások, gyereksarok, népi játszótér és kosárhinta várja őket – és természetesen a léggömb és az óriás torta sem fog hiányozni. A katonai hagyományőrzők és bemutatóik mellett a jelenkor „egyenruhásai”: tartalékosok, határvadászok, készenléti rendőrök, a honvédség tagjai és terrorelhárítók engednek bepillantást munkájukba.

Várjuk Önt is 2020. szeptember 5-én Békéscsabán, a Szent István téren a "megyei összetartozás ünnepén"! 

Helyszín: Békéscsaba, Szent István tér

Kérjük, ossza meg máshol is!