Rendezvény a lovas hagyományok ápolásáért

2022-08-26 - 2022-08-28

82
látták

Gyergyószentmiklóson a Krigel Sport Klub szervezésében 2008 óta kerül megrendezésre a Székelyföldi Lovas Ünnep®. A jelenleg Románia legváltozatosabb, legszínesebb és legtöbb programot magába foglaló lovas rendezvényének megálmodója és megalkotója Bajkó Tibor és felesége, Ildikó. A több napos kikapcsolódást nyújtó esemény azzal a céllal jött létre, hogy olyan lovas rendezvényt állítsanak össze a gyergyói medencében, ami egyedi, ahol a lovaskultúrát, a lóval való bánásmódot, a hagyományőrzést mutatják be, emelve ezzel a székely öntudat, összetartozás érzését. A másik cél pedig az, hogy minél több nézővel, elsősorban fiatallal, ismertessék meg a lovakkal való foglalkozás szépségét, ébresszék fel a lovassportok iránti igényt és érdeklődést, minél többen kerüljenek közelebb a lovakhoz, ismerjék meg a  lovaglást, és tapasztalják meg az ember és a ló közötti kapcsolat szépségét.

Díjugratás, fogathajtás, lovas show, díjlovaglás, lovaskaszkadőrök, huszárprogram, Hamza Viktória lóidomító produkciója is nagy sikernek örvendett – csak pár programpont a kínálatból. Az induláskor még Gyergyói Lovas Napok néven ismert rendezvény látogatottsága, programkínálata hamar székelyföldi rendezvénnyé nőtte ki magát. 

A szervezők a rendezvény sikerességének titkát a „négyesfogat” munkájában látják, ami nézőkből, támogatókból, versenyzőkből, és szervezőkből áll össze. Első alkalommal, 34 programmal indultak, az ötödik rendezvénytől már 70-80 között volt a lovas, kutyás, kulturális műsorok száma, legutóbb több mint száz programponttal várták az érdeklődőket. A versenyzők, a bemutatókban résztvevők, a kutyakiállításra és lószemlére jelentkezők, zenekari tagok, táncosok, énekesek száma elérte a 3537 főt. Látogatóból sem volt hiány, 2021- ben tizenhat ezer látogatót jegyeztek. Sokan érkeztek Magyarországról, de voltak vendégek Németországból, Ausztriából, Franciaországból és Felvidékről. Idén augusztus 26 – 28-ra tervezik a nagyszabású rendezvényt. Szeretettel várnak mindenkit a Gyergyói Krigel lovaspályára, a XV. Székelyföldi Lovas Ünnep®-re.

szekelyfoldilovasunnep.ro 

https://www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep 

Fényképek forrása: 

https://www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep/photos/a.1552987125013670/2893682030944166 

https://www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep/photos/a.1552987125013670/1647469225565459 

https://www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep/photos/a.1552987125013670/1777672949211752 

https://www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep/photos/a.2891489077830128/2891488001163569 

Helyszín: Gyergyószentmiklós, Románia

Támogatóink: Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Petőfi Kulturális Ügynökség Emberi Erőforrások Minisztériuma Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.