A magyar népzene ünnepe a Vajdaságban

admin
365
találat

Idén a Topolya melletti Bácskossuthfalva adott otthont Vajdaság legrangosabb népzenei fesztiváljának, a 41. Durindónak és az 54. Gyöngyösbokrétának. A faluban harmadik alkalommal került sor

a háromnapos ünnepi rendezvénysorozatra, utoljára 31 évvel ezelőtt szerveztek a településen ilyen méretű összejövetelt. A Durindó az énekegyüttesek és szólisták rangos találkozója, ugyanis a résztvevők itt mutatják be a népdaléneklés alapját, szeretetét, az évek alatt gyűjtött tapasztalatot.  A bejelentett csoportok számából, az idén nem kevesebb mint 110 énekegyüttes érkezett a megmérettetésre, az  látszik, hogy a tartományban egyre népszerűbb a hagyományápolás, a magyar népzene elsajátítása, gyökereink megismerése és átörökítése. A fellépők sorában fiatal leánykórusok, de idősebb vegyes kórusok is vannak, akik a legkülönbözőbb tájegységek dalaiból merítették a repertoárjukat. Több együttes Bodor Anikó népdalgyűjteményéből válogatott, míg például a péterrévei lányok Tisza-menti, azaz moholi dalcsokorral rukkoltak elő.

A Gyöngyösbokréta megalakulásának kezdete korábbi dátumra tehető, mint a Durindóé. Hiszen valamikor a falu a táncmulatságokon ismerkedett, a tánccal fejezet ki érzelmeit, örömét és bánatát. A néptáncmozgalommal született meg az ötlet, hogy a vajdasági települések tánccsoportjai összemérjék tudásukat, esetleg tanuljanak is egymástól. A produkciókat szakzsűri értékeli, ami hozzájárul ahhoz, hogy a fesztivál színvonala évről évre nő. A táncegyüttesek abban emelkednek ki, hogy az adott tájegységek táncait elevenítik fel és autentikus népzenére ropják a táncot. Az idő múlásával sok helyen már a feledésbe merült a jellegzetesség, de a gyökerekhez való ragaszkodás legerősebben a nyugat-bácskai Doroszlón, Kupuszinán és Gomboson maradt meg. Az ezekről a településekről érkező csoportok minden alkalommal a vidékre jellemző táncokkal mutatkoznak be.

Bácskossuthfalva, annak ellenére, hogy kis település, büszke arra, hogy házigazdája lehet a rangos ünnepsorozatnak, hiszen a helyi Arany János Művelődési Egyesület idén ünnepli megalakulásának 230. évfordulóját, és az első Táncház, mit 27 évvel ezelőtt tartottak Vajdaságban, éppen a település nevéhez kapcsolódik.

A rendezvényt számos kísérőprogrammal tették hangulatosabbá. A kirakodóvásáron a legkülönbözőbb kézműves termékekből lehetett válogatni, az egyesület színpadán pedig erdélyi muzsikát adtak elő, valamint újraverbuválódott a 10 éve feloszlott Forgatós együttes. Erre az alkalomra táncházi muzsikát készítettek a közönségnek.
A fesztivál megnyitóján a főszervezők kihangsúlyozták, hogy csak összefogással lehet megmenteni nemzeti értékeinket, továbbvinni a következő generációnak, valamint a nagyvilágnak is bemutatni, hogy ragaszkodunk őseink hagyatékához.

Kérjük, ossza meg máshol is!