Szeged ZOO – ritka és veszélyeztetett fajok otthona

admin
402
találat

A családommal a hétvégén kirándulni voltunk a Szegedi Vadasparkban. Kitűnő kikapcsolódást nyújtott a kb. 4-5 órás nézelődés. Mire bejártuk a teljes területet jól el is fáradtunk: gyerekek, felnőttek egyaránt.

A főbejáratnál kaptunk egy térképet, amely segítségével könnyen el tudtunk tájékozódni a területen. És szintén nagy segítségünkre voltak az útra felfestett sárga szurikáta lábnyomok, amelyeket követve könnyedén bejárhattuk a parkot. A kijelölt utak mentén haladva számos információt tudhattunk meg az ott lakó élőlényekről, a park történetéről. Pl. hogy az állatkertet az 1980-as években kezdték el kialakítani – kezdetben hivatalos engedély nélkül – a helyi egyetemen dolgozó tanárok és diákok. Majd 1989 májusában nyitotta meg hivatalosan is a kapuit. Azóta töretlenül várja a kalandozni vágyókat. A vadaspark közel 45 hektáron terül el, melynek eddig csak egy része épült be. A parkban elsősorban kifejezetten ritka, veszélyeztetett állatokat láthatunk tágas kifutókban, külön-külön földrészekre elkülönítve. Utunk során több mint 200 fajjal ismerkedhetünk meg. Ebből én most csak néhányat emelnék ki, ami bennünket a legjobban megfogott.

A kapun belépve máris Afrika világába csöppentünk. A medencében úszkáló és a parton napozó pápaszemes pingvinek egyből mosolyt csaltak a gyerkőcök arcára. De még nagyobb öröm volt látni a Zsiráf-ház kilátójából az éppen reggeliző zsiráfokat és a gyerekeim által csak csíkos paciknak nevezett zebrákat. Az Afrika-háznál és annak környékén cerkófokat, gepárdot, tompaorrú krokodilt figyelhettünk meg. A vadasparkban un. Zoo Típusú Találkozások keretein belül számos érdekességet tudhatunk meg az egyes állatokról. Mivel mi vasárnapi napon voltunk ott így a fehér oroszlánok etetését láthattuk és a Terrárium-házban tartott bemutatón pedig a „nem szeretem” állatokkal ismerkedhettünk meg jobban. A rövid előadások alkalmával érdekes információt tudtunk meg az éppen akkor ismertetett fajokról. Sőt megsimogathattunk egy teknőst és egy csótányt is. Ami elsőre undorítónak tűnhet. De higgyék el nekem nem volt az. Afrikát felkutatva belefutottunk a dzseláda páviánok harcába is, akik az akkor kapott ételen vesztek össze és meglestük a kistermetű és kíváncsiskodó szurikátákat is és az egyik legnagyobb testű madarat, a struccot.
Az ázsiai kontinensen járva a rozsomák és a kis panda épp csak egy pillanatra mutatta meg magát. De láttuk a Tigris-háznál a ritka nagymacskákat, a szibériai tigriseket és az észak-kínai leopárdot vagy az ágakon éppen alvó hópárducot. Egy alacsony kerítés mögött a földön fekvő és lustálkodó kétpúpú tevéket csodálhattuk meg, mellettük az alföldi anoat, tovább haladva pedig a mandzsu darut. Ausztrália jellegzetes állata, a kenguru közül két fajt is láttunk. Sőt elsétált előttünk a sisakos kazuár és az emu is.

A vadaspark „közepén” leltek rá a legérdekesebb állatra a gyermekeim. Itt egy nagy medencében – amelynek oldalát üvegfelület borítja – borjúfókák úszkáltak. Hosszú percekig nézték őket, ahogy elúsznak előttük. Sikongattak, fejüket ide-oda mozgatták, tekintettükkel követték az éppen előúszó vagy ismét előbukkanó fókát. Igazi látványosság volt számukra.
A másik nagy kedvenc a medve volt, akire tágas kifutójának egyik sarkában leltünk rá. Éppen szunyókálni készült. Vagy a csak nagy cicaként emelgetett hiúz és vadmacska. A vízimadarak taván fehér gólyát, darut, szürke gémet is láttunk vagy ragadozó madarakat, mint parlagi sas, holló, darázsölyv. A Tanyaudvarban pedig őshonos háziállatok volt elkerítve.

S végül miután ettünk és megpihentünk előttünk állt még Dél-Amerika bejárása, ahol sörényes farkas, vikunya, nandu, láma, sörényes hangyász, tapír, jaguár, puma, pekari, tengeri malacok, arák és majmok sokasága várt minket. Sőt egy hüllő félékkel teli terráriumház is. A majmok közül kiemelném a karmosmajmokat, hiszen eme fajok tenyésztésével érte el a legjobb, nemzetközi szinten is elismert eredményeket a vadaspark. Dél-Amerikát körbejárva utunk véget is ért. A kijárat felé haladva a gyerekek egyre inkább felélénkültek. Hiszen már várták, hogy a játszóteret is birtokba vehessék. Remek időtöltés volt ez neki és a szüleiknek is egyaránt. Aki csak teheti és ideje engedi látogasson el a Szegedi Vadasparkba.

További információk olvashatók a vadaspark http://www.zooszeged.hu/ oldalán.

Kérjük, ossza meg máshol is!