Gidrafa, a több mint 2000 főt számláló község Felvidék Erdőhátnak nevezett részén fekszik, Pozsony és Nagyszombat közt. Nevét a mellette csörgedező Gidra patakról kapta.
Régészek szerint területe már az újkőkorban lakott volt, első írásos említése 1296-ból származik. A 16. századtól tizenhárom további településsel egyetemben a Pálffy-család uradalmához tartozott, melynek központja Vöröskő várában volt. Az itt élő lakosság leginkább mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, halászattal, fazekassággal és fuvarozással foglalkozott.
Pálffy János labancként harcolt a császár oldalán az 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharcban. A harcok első nagy fordulópontja Gidrafához köthető, ahol 1705. augusztus 11-én a mintegy 81 000 fős kuruc sereg vereséget szenvedett.
Csaknem két évszázaddal később a birtok Pálffy János Ferencre szállt. Az ő megbízásából Franz Neumann, bécsi műépítész tervezte a máig jó állapotban álló kastélyt, s a kivitelezést sem hagyta másra. Az építmény romantikus stílusa mellett a grófot is méltán illethetjük ezzel a jelzővel. A legenda szerint az egész építkezés hátterében abbéli vágya állt, hogy egy hölgy szívét elnyerje. Szerelemre lobbant egy francia, nemesi származású kisasszony iránt, s neki szerette volna elhozni „Franciaországot” Gidrafára. A kastély ugyanis teljes egészében francia mintára épült, a korabeli francia kastélyok stílusjegyeivel. A nem mindennapi erőfeszítés ellenére a történet azonban mégsem ért véget boldogan. Tudvalévő, hogy a jó munkához idő kell, sajnos mire a mestermű elkészült a hölgy keze már másé lett.
Gidrafa a Pálffy-kastéllyal egyetemben az 1920. június 4-i trianoni békediktátum aláírásáig Pozsony vármegye Nagyszombati járásához tartozott. Jelenleg a Pozsonyi kerület Bazini járásának községe – évszázadok óta ugyanazon a helyen.
Az épület államosítás előtti, utolsó tulajdonosa Pálffy Pál volt, aki ugyan nem a kastélyban született, de később igencsak sokat tartózkodott itt, majd Münchenben telepedett le.
A II. világháború befejeztével a Csehszlovák állam a kastélyt elkobozta, 1989 óta pedig a Szlovák Írószövetség alkotóházaként tartják számon. Napjainkban a kastély ugyan nem látogatható, viszont az őt körülölelő parkban, melyben számos szobrot megcsodálhatunk, senki sem tilthat meg számunkra egy hosszú sétát a későnyári napsütésben.
