A Föld szava

admin
378
találat

Ritka az olyan ember, aki nem gondolkodott el azon, hogy valójában milyen idős is a Föld, mikor keletkezett a világűr, vagy mikor keletkezett az idő? Tudományos bizonyítékok vannak arról,

hogy több száz millió  sőt milliárd évvel ezelőtt az ősrobbanás következtében alakultak ki a bolygók, és különös körülmények között keletkezett az élet. A geológusok, földttani kutatók feladata, hogy egy-egy földrész kutatásával, ásatások vezetésével és kövületek feltárásával következtessenek arra, hogy az adott vidéken mikor volt először élet.
Vajdaságban a Verseci – hegy és a Fruska gora, illetve a Tarcal – hegy gyomra árulkodik arról, hogy ezen a területen  már 260 millió évvel ezelőtt is volt élet, változtak a korszakok és minden változás nyomot hagyott a hegy köveiben.

Újvidéken egyedülálló tárlat nyílt egy olyan gyűjteményből, amit a Tartományi Természetvédelmi Intézet egy kiemelkedő munkatársa ötlete alapján készítettek el a szakemberek. Ugyanis 35 év munkájának, gyűjtögetésének, kutatásának és felfedezésének gyümölcse az első ízben és ilyen terjedelemben megrendezett kiállítás. Több mint 230 fajta kövület véste magába az idők  változását, tanúskodik arról, hogy az eddigi meggyőződéssel ellentéteben a Tarcal hegy nem a Pannon tenger része, hanem sokkal idősebb földrész, ami ellenállt még a jégkorszak viharának is.  A szervezők elmondták, mindezt azért tették, hogy az emberekhez közelebb hozzák a természet fejlődését és történelmét. A tárlattal szerettek volna rámutatni arra, hogy a hegyet 260 millió éves sziklák alkotják, továbbá a 170 millió éves óceáni réteg, valamint a Pannon-tengerben keletkezett kövek. A legutóbb talált leletek 50-100 ezer évesek lehetnek, amit az alapján állapítottak meg, hogy  a csontok nem kövesedtek meg, hanem könnyen kiemelhetők a laza talajból, főleg a lösztalajból, amely porhanyós, és könnyen lehet vele dolgozni. Az utóbbi években pont a löszös területeken sikerült a legtöbb leletet feltárni, ami nem más, mint mammutok maradványai, csontjai.  A tudósok is elképedtek azon, hogy a hegy déli részén egész mammut-csordák maradványai ellenálltak az időknek, egyeseket szinte sértetlenül sikerül kiemelni a talajból.

A kiállításon sziklákat, tengeri élőlények maradványait, csigákat, mammut-agyarakat és más leleteket is meg lehet tekinteni. Ha egy kicsit is elmélyednénk az idő történelmébe, meghallhatjuk a föld szavát, ami arról tanúskodik, hogy az emberi élet, a földön töltött idő annyira rövid, ha órákban kellene számolni, talán egy másodpercet sem tenne ki.

A tárlat a következő három hónapban minden nap megtekinthető a Természetvédelmi Intézetben.

Kérjük, ossza meg máshol is!