Magyarremete

admin
402
találat

Tiszta, napsütéses időben a határmenti városból, Gyuláról is látni a Bihari-havasok csodaszép, havas csúcsait. A határátkelőtől kb. 140 km megtétele után el is érhetjük a hegység lábát.

Az odavezető út során az alföldi síkság egyhangúságát felváltják a dombok, hegyek vonulatai. A hegység völgyeiben, a dombok között számos település bújik meg. Például a Belényestől mintegy 15 km-re fekvő kis község Magyarremete (Remetea) is.

A falut és környékét egykoron (a középkorban) tölgyek ezrei vették körül. Sajnos mára a tölgyerdők nagy részét kiirtották. Az erdők helyét rétek, legelők váltották fel, ahová a helyiek minden nap, amikor csak tehetik, kihajtják szarvasmarháikat legelni. A falu határában, közvetlenül az út mentén egy fakerítéssel körbevett óriási kocsányos tölgyfát találhatunk. Egy magányos fa, amely őriz a történelem, a múlt emlékeit. Egymaga emlékeztet arra, hogy itt régen a tölgyek uralták a vidéket. Korábban volt egy párja is, de sajnos egy vihar következtében kidőlt.

A község a kocsányos tölgyet jelképének tekinti. Olyannyira, hogy 1995-ben a Bihar Megyei Tanács 19. számú rendeletével védetté nyilvánította. A fakerítésen egy tábla áll, melyen román, angol és magyar nyelven olvashatunk néhány információt a fa méreteiről, életéről. A megmaradt egyedről feltételezik, hogy életkora kb. 400 év, de megélhette akár a 600 évet is. Magassága eléri a 25 métert és a törzsvastagsága 170 centiméter. Az év minden időszakában turisták sokasága áll meg e természeti kincs mellette és készít róla fotót. A magányos kocsányos tölgy nagyon népszerű a kirándulók körében.

A falu közösségének e fontos természeti kincse mellett van egy értékes épített öröksége is, egy templom, melyet a tatárjárást követően, a 13. század végén építettek. E gótikus stílusú református templom jelenleg nemzeti jelentőségű műemlék. A falain értékes freskókat csodálhatnak meg a templomot felkeresők. A felfestett képeket 1400 körül vitték fel a falakra, az épület hajórészébe, szentélyébe, toronyaljába. Egy részük igen jó állapotban maradt fenn, annak ellenére, hogy korábban több alkalommal is eltűntették őket a falakról. Jól kivehetők a magyar szent királyokat megjelenítő képek, mint a Szent Istvánt, Szent Imre herceget ábrázoló képek vagy Szent László legendáinak jeleneteit megörökítő festések. Töredékekben látható még Mihály arkangyal, több apostol és Jézus ostorozása is.

Ha a környéken járunk érdemes megtekinteni a falumúzeumot is, ahol betekintést nyerhetünk a Remetén lakók régi életébe. Illetve a községtől kb. 8 km-re található, 1642-ből származó, felújított működőképes vízimalmot is. Élvezetes kirándulást kívánok!

Kérjük, ossza meg máshol is!