Nem véletlen a katonás rend az orosházi kútmúzeumban. Katonás rend uralkodik az orosházi Tas utcai szivattyúházban, amely tizennégy esztendővel ezelőtt befejezte működését, és már nem a víz szolgáltatása,
hanem a víz szolgálata a feladata. Azóta nem szakemberek járnak ide dolgozni, hanem vendégek nézelődni. Azóta nem üzemvezető irányítja itt víz útját, hanem egy nyugállományú katona alezredes kíséri körbe a vendégeket. Mert az országban is kuriózumnak számító kútmúzeum itt, a használaton kívüli szivattyúházban rendezkedett be. A múzeumot Kiss Horváth Sándor, a nemzetközi Szent György Lovagrend tagja, Podmaniczky-díjas helytörténész volt a kútmúzeum megálmodója és létrehozója. A műszaki kiképzést kapott katona – harckocsi technikus volt – szolgálati ideje alatt körbejárta az országot. Tata, Baja, Szabadszállás, Mezőtúr voltak katonaállomásai, végül Orosházán is katonáskodott. Mindig, mindenhol gyűjtögette a helyre jellemző tárgyakat, mindig érdekelte, hol is van éppen a világban. Nyugállományba vonulása után ambíciói nem hagyták nyugodni, és immár teljes erejével, és seregnyi szabadidejével kezdett el foglalkozni az orosházi helytörténettel. A kutak véletlenül kerültek érdeklődésének homlokterébe, akkor, amikor 1983-ban tudomására jutott, hogy a Könd utcai víztornyot el akarják bontani.
Ment a tanácsházara, kereste az illetékeseket, hogy ne bontsák el ezt a gyönyörű műemlék víztornyot, hanem adják oda neki, majd ő hasznosítja. Nem a világba beszélt, már akkor motoszkált benne egy vízszolgáltatással kapcsolatos gyűjtemény összeállítása, aminek ez a víztorony lenne az otthona. Mivel alapvetően műszaki ember volt, mindig, minden érdekelte, egyszerűen összeadódott benne helytörténeti érdeklődése és a víztorony nyújtotta lehetőségek. Akciója sikerrel járt, majdnem húsz évig a víztoronyban volt a múzeum, 2002-ben került át a Tas utcába. Azért mert kinőtték a víztornyot, ez a szivattyúház pedig befejezte a működését, mert megoldódott a környező magas házak vízellátása a szivattyúház nélkül is. Itt már sokkal több helyük lett, itt már szépen el tudta rendezni a kiállítás anyagát. Az első nagy egységben a vízhordó eszközöket gyűjtötte össze. Középen van egy Norton szivattyú, körülötte vízhordó edényeket láthatnak. A ceglédi kantát, kancsókat, fa csobolyót, amelyik azért volt praktikus, mert hűvösen tartotta a vizet a nagy melegben is. A kiállítás mindig valamilyen nagyobb, vízzel kapcsolatos egységet fog össze. A másodig nagy egység a mosáshoz kapcsolódik. Itt megvan minden olyan eszköz, amiket nagyanyáink használtak a ruhák kézi mosásához. Fateknő, mángorló, szappanfőző eszköz, kékítő tartó edény, öblítő edény. A kékítő a mai öblítőnek felel meg, szép halványkék árnyalatot kapott tőle a fehér ing, és finom illata is lett. A locsolóeszközök középpontjában egy légkamrás Norton kút került, mert a kertészetekben ilyeneket használtak locsolásra. Egyébként sokféle locsoló, vödör is látható itt.
A kútásás eszközeivel a nem túlságosan mélyen lévő vizel érhetőek el. Az ásott kutak jellemzően a puszták közepén található gémes kutak és a családi házak udvarán álló vödörrel működő kutak. Kútásáskor a kútásó tulajdonképpen leépítette magát a víz szintjéig. Az ásás legfontosabb eszköze az árkus volt. Ez lécekből összeállított körülbelül egy, másfél méter magas, kör alakú támasztó eszköz. A földet kitermelték az árkus által védett területből, majd kivették az eszközt és kúttéglával körbefalazták azt a részt. Aztán ástak tovább lefele, majd újra falaztak. Így haladtak lefele, amíg vizet nem találtak.
A múlt század közepén a fürdőszobák tipikus berendezési tárgyai a fatüzelésű vízmelegítő, öntöttvas kád, vécé és mosdó. Akkoriban ilyeneket használtak. És van itt még egy korabeli, áram nélkül működő mosógép is. Ennek a fahordónak a fedőjéhez tekebábukat függesztettek alulról, kívülről pedig egy hajtókart szereltek, ami ezeket a bábukat mozgatta. Ezzel a benne lévő ruhákat csavargatta, feltekerte, hozzádörzsölte a hordó széleihez, így mosta ki. Kemény fizikai munka volt a „gépi” mosás.
