Most akkor Kána vagy Nagycétény? A helymeghatározó Nagycétényt jelez, de akkor mégis miért emlegeti mindenki Kánát, a menyegzőt és a csodatevést?
Bízom benne, hogy mire e rövid cikk olvasásának a végére érsz, tudni fogod, miről van szó. Kezdjük az elején. Nagycétény egy nagyobb falu, Nyitrától 15 kilométerre a Zobor vidéken található. Erre a régióra a palóc nyelvjárás a jellemző, amit az előadás során hallani is lehet. A szórványmagyarság ellenére vannak itt még hagyományőrzők, ezért tudták pár évvel ezelőtt, 2013-ban újra feleleveníteni a kánai menyegzőt, a Kútyika Nagycétényi Női Éneklőcsoport kezdeményezésére. Több felállásban is bemutatásra került már, volt, amikor a helyi vagy szomszédos falvak idősebb korosztálya, de volt, amikor javarészt zoboralji fiatalok álltunk össze, és így mutattuk be a falubelieknek vagy vittük más helyekre is. A Kútyika Nagycétényi Női Éneklőcsoport és a Csemadok Tiszta Forrás Nagycétényi Alapszervezete szervezésében valósul(t) meg, de mint mostanában sok minden, a vírus miatt az utóbbi években ez is elmaradt. A cétényiek által csak kánya menyegzőnek emlegetett bibliai történet felidézésének évszázados hagyománya van, amely esemény januárra, Vízkereszt utáni második vasárnapra tehető. A sokak által ismert bibliai történet – amikor Jézus a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn-, régen egy család házában összegyűlt asszonyok körében, imádkozás közben elevenedett föl, ma már a falu kultúrháza ad otthont ennek a régi hagyománynak. Az ilyen imádkozós délutánok végén vette kezdetét a mulatság, ahol ettek, ittak, táncoltak.
A menyegzőt a lánykérés előzi meg, ezért is kezdődik a kánai menyegző a következő jelenetekkel: jegykendővivís, lánykírís és a dorozsbák nászníp látogatása után a kánya menyegző a hagyományos formában folytatódott. Ami azt jelentette, hogy az összegyűlt nép között volt egy előimádkozó, aki hagyományos imádságokat, litániát és szent éneket énekelt, melyhez a többiek is csatlakoztak, végezetül pedig, mint a lagziba együtt mulatott, táncolt és beszélgetett a falu népe.
Hogy a menyegzőnek tényleges lakodalmi hangulata legyen, a hagyományőrzők népszokásokat adnak elő a lakodalmasból, mint a jegykendővivís, a lánykírís, hívogatás vagy menyasszony őtöztetís. A szereplők helyi viseletbe vannak öltözve, a háttérben pedig egy régi parasztház szobája van berendezve, ezzel is előidézve a régi időket.
Szokás volt, hogy miután a fiatalok megbeszélték, hogy egybekelnek, a legényt az apja, a keresztapja és rokonsága kísérte el a lányos házhoz, ahol a lánykérés után a lány egy jegykendőt adott immár a vőlegényének. Gyakran a lánykérést követő mulatozás fölülmúlta magát a lagzit, a szegényebbek csak hitelből tudták ezt fedezni, így sokszor el is adósodtak. Volt idő, amikor ezt a helyi pap nem nézte jó szemmel, így betiltotta az eljegyzés utáni nagy mulatozásokat.
A dorozsbák feladata volt meghívni a rokonokat a lakodalomba. Egy dorozsbája volt a menyasszonynak, egy a vőlegénynek. Háromszor jártak hívogatni, harmadszorra a lagzi napján jártak, minden meghívott rokonhoz benéztek, emlékeztetni, hogy eljött a lagzi napja.
Aki kíváncsi e régi szokásra, a 2013-as előadás felvételét meg tudja tekinteni a youtube-on.
Fotó: Neszméri Tünde, 2019
Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
