A városi ember a rohanó hétköznapokból való menekülést, akár pár órára is a csöndes, nyugodt, fákkal borított természetben keresi. Az újvidékieknek ezt a lehetőséget a Duna jobb partján fekvő Tarcal-hegy,
mai nevén Fruška gora kínálja. A lankás hegyvidék több mint 25.000 ha-on terül el, és a Pannon-síkságban igazi szigethegy. A legmagasabb pontja az 539 méter magas Vörös-bérc (Crveni Čot). Gazdag a növény- és állatvilága. Igaz, nincsenek egyedi, csak itt élő növények vagy állatok, de vannak igen ritka fajok. Gombákból körülbelül ezerféle terem, de eddig csak ötszázat sikerült feltárni, ezenkívül több mint kétszáz rovar, rengeteg lepke él itt, és igen gazdag a madárvilág. A Fruška gora a természetbarátok számára, de a komoly kutatásokat végző biológusok, természetbúvárok számára is aranybánya. A hegy lankáin szőlős- és gyümölcskerteket telepítetek a földtulajdonosok. Itt termesztették a kora középkori Magyarország legjobb és leghíresebb borát, a szerémit, vagy más néven kamoncit, melyet már egy 1217-ból fennmaradt okmányban említenek.
A Fruška gora egy részét 1960-ban nemzeti parkká nyilvánították és több kijelölt kirándulóhely lelhető fel, valamint a hegymászók, túrázók is szívesen gyalogolnak a kijelölt ösvényeken. Minden év áprilisában itt rendezik meg a nagy Fruška gora- i maratont, amely Szerbiából, de a külföldről is több tízezres tömegeket vonzz. A gyerekeknek rövidebb, míg az igazi vérbeli hegymászóknak akár 102 kilóméteres távot kell teljesíteniük a természettel való együttélésért.
A Fruška gora-i kirándulóhelyek az utóbbi években nyerték meg a városiakat, hiszen a gazdasági helyzet miatt nehezen juthatnak el távolabbi helyekre a hétvégei kikapcsolódásért. A nemzeti park igazgatósága felismerte a hegy nyújtotta lehetőségeket és több helyen rendezetté, kényelmessé tette a környezetet. Útjelző táblákat állítottak, kényelmes padokat és asztalokat szereltek, rostélyozó-helyeket alakítottak ki egy-egy részen. Az újvidékiek egyik kedvence a 451 méteren fekvő Iriški Venac (magyarul Ürögi hágó), ahol a fajátékoktól kezdve, a tisztásokon keresztül és a kis erdei ösvényeken gyalogolva mindenki megtalálja a maga szórakozását. A hágó közelében emelkedik egy hatalmas Partizán-emlékmű, a Szabadság emlékmű, amelyet 1951-ben emeltek és Sreten Stojanović (1898-1960) alkotása.
A Nemzeti Park gyöngyszemének tekinthetőek még a kis csermelyek, patakok, folyócskák, és a tavak, de a különleges építmények, a várak és az ortodox kolostorok is. A Redneki, vagy mai nevén Vrdniki Ravanica-kolostor és a római kori redneki torony megérdemel egy kirándulást. Rednek várát 1315-ben a kalocsai érsek tulajdonaként említik elsőként. Feltehető, hogy már akkor a bányászati tevékenység védelmét szolgálta. A török ezt a várat 1526-ban szállta meg, addig megszakítás nélkül a kalocsai érsekségé volt. A vár viszonylag jó állapotban maradt meg: patkó alakú tornya és várfalai ma is állnak a település északi határában.
A XIX. században a település szénbányája számos magyar családot vonzott ide a Kárpát-medencéből. 1910-ben a településnek magyar többségű részei is voltak. Ma háromezer lakosa közül kevesebb mint százan magyarok. A redneki váron kívül néhány századfordulós épületet láthatunk még a bányásztelepülés utcáin. Értékes a MÁV építtette vasútállomás. Rednek mellett találjuk Révát (Rivica), a híres és ma is élő Révay család ősi fészkét, de a Jazaki és a Hopovói kolostorok is rejtenek történeti érdekességeket. A Tarcal hegyen összesen 16 kolostor és körülbelül 10 vár – erődítmény lelhető fel.
