A vajdasági Tisza mente paraszti társadalma a 19. században vékony és tehetős nagygazdarétegre illetve nagytömegű agrárproletariátusra oszlott, akik gazdag és színes folklórjára,
ezzel öltözetükre is, a nagyfokú polgárosultság volt jellemző.
A női viselet az Alföld mezővárosi jellegű viselethagyományához hasonlítható, a kevés alsószoknyával viselt hosszú szoknyákkal és a polgári divatot követő bonyolult blúzfazonokkal. Megfigyelhető a régiesebb konvenciók és a városi divat beszivárgott elemeinek a párhuzamos megjelenése is.
A szorosan a derékra simuló, erősen karcsúsított vagy a szoknyába bekötött blúzok mellett – melyek feltehetően a régebbi stílust képviselték – sokkal több adat árulkodik a bővebb, lezserebb szabású, szoknyán kívül hordott blúzokról. Kedveltek voltak a nagy, kör alakú gallérok vagy gallérutánzatok, fodrok, melyeket sokszor alkalmaztak a könnyebb, olcsóbb anyagokból készült blúzokon. A nagy körgallér, illetve annak bonyolultabb variációi az ünnepi blúzokon láthatók, továbbá jellemző, hogy a blúzok elejébe gondosan kialakított berakásokat tettek, amitől a blúz legyezőszerűen kibővült.
A szoknyák a századforduló táján még bokáig, sőt, az ünnepi darabok szinte földig érők, a vidék népviselete, eltérően sok más tájegységtől, nem is érte meg a szoknyák lerövidülését. Az ünneplő szoknyák selyemből, bársonyból, a hétköznapiak kartonvászonból, gyolcsból, kékfestő anyagból készültek. A kékfestőt különösen kedvelték a hétköznapi viseletekhez, mivel az kevéssé kényes, színtartó anyag. A bácskai magyarok szívesen viselték az apró mintás, pöttyös festőket. A bővebb és szűkebb szoknyákhoz igazodva a kötények esetében szintén meglehetős változatosság figyelhető meg. A széles kötényeket leginkább szerényebb kelmékből készítették. Mint a korban általában, gyakran használtak csíkos anyagokat, s a csíkok forgatásával értek el változatos mintázatokat a kötényeken.
Az asszonyok ünnepek alkalmával egy ágra fonták és kontyba tették hajukat, melyre fityulát, majd kendőt kötöttek. A hajtásba kartonpapírt vagy újságpapírt tettek, hogy szép tartása legyen a kendőnek, amit áll alatt kötöttek meg. A hagyományos viseleti elemek közül egyértelműen a fejkendő maradt meg legtovább, sőt, az idős asszonyok még ma is hordják. A hajadon leányok hajviseletét illetően pedig úgy tűnik a koszorúba tűzött hajfonat a legjellemzőbb a vidékre. A keresztbe vagy hátul kötött, esetleg szabadon a vállra terített gazdag, rojtos, selyem vállkendő, illetve télen használt vastag, bolyhos kendő, azaz berlinerkendő viselése a hétköznapi viseletnek is a része volt.
A viselet egysége, rendszere azonban nagyon hamar megbomlott ezen a tájon, a városi öltözet már az első világháborút követően kiszorította a hagyományos viseletkultúrát.
Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
